Star Trek Into Darkness

Hiába, azért jó látni, hogy J.J. Abrams még mindig tudja, mit hova kell tennie ahhoz, hogy egy iszonyatosan szórakoztató blockbuster mozit szállítson. Az Into Darkness lényegében egy olyan film, amit nem csak a Star Trek rajongói képesek élvezni, nem is csak azok, akik nem szeretik, de még azok számára is kellemes kikapcsolódást nyújt, akik az első részt nem látták.

Ha kicsit vissza akarok kanyarodni az időben, akkor elárulom, hogy nekem a régi Star Trek világ totál ismeretlen volt, megláttam a tévében ezeket a furcsa manusokat, és már kapcsoltam is tovább. Néhány évvel ezelőtt aztán jött Abrams az első résszel, én pedig lesokkoltam, hogy ez meg mi a franc volt? Azóta már újráztam párszor, mindig ki tudott kapcsolni. Ezzel most nem azt mondom, hogy kedvem lett előkapni valamelyik régi szériát. Nem. Sikerült úgy megközelítenie a dolgot, hogy az ne csak fanoknak legyen élmény. Nem volt kérdés, várom-e a folytatást.

Hogy őszinte legyek, a várt élményt sikerült elérnie. Nyilván manapság óvatosabban ülök be filmre, így nekem elég volt annyiban megállapodnom magammal, hogyha hozza az első rész színvonalát, akkor már boldog ember vagyok. Noha az előzetesek azt ígérték, hogy itt sokkal komolyabb móka van készülőben. Ami változott, hogy ezúttal valamivel sötétebb tónust kaptunk. Kicsit olyan volt, mintha ez lenne a TDK, a Star Trek univerzumán belül. És ehhez mi sem járulhatott volna hozzá jobban a darkosabb hangvétel mellett, mint egy kiváló gonosz.

Mert Benedict Cumberbatch igazán értette a dolgát. Sajnálom azért, hogy nem eredeti nyelven láttam, mert ott biztosan hatásosabb az alakítás, na de majd újra nézéskor mindenképp úgy teszek. A fickó egyszerűen uralja a jeleneteit, még ha egy kicsit tipikus fő gonosz cselekedetekkel rendelkezik, képes volt ezt az alakításával elég szépen megemelnie, hogy egy puszta nézéssel eladja a karaktert. Sugárzik belőle a gonoszság. Nem is kellett semmiféle cifra öltözék, arctetoválás, eltorzított fej: itt kérem Cumberbatch teljesen hétköznapi külsővel volt képes a leggonoszabb gonoszt előadnia.

A többi színészre sem tudok igazán haragudni. Bár Anton Yelchin kicsit olyan volt, mintha csak azért rakták volna bele, hogy ott legyen, de például Simon Pegg még mindig hozza a mókás mellékszereplőt, ahogyan Zachary is kiváló volt Spock-ként, de még sorolhatnám.

A másik dolog, ami szintén ott dominál a filmben, az a látvány. Aki abszolút moziélményt akar, az ne hagyja ki. Nem kell 3D sem, mert ezúttal is feleslegesnek tartottam, de itt olyan kaliberű harcok vannak, hogy öröm nézni. Nem csak az űrben, a szárazföldön is. A költségvetés minden egyes centje visszaköszön a vászonról, annyira monumentális az egész.

És végül...

Tudom, mondtam már párszor, és máshol is ez folyik dögivel, de 2013 a sci-fi éve, és punktum. Kiváló alapozó volt az Oblivion, bár ahhoz képest a Star Trek egy jóval kidolgozottabb mozi lett. Hatalmas virtuális high five Abrams-nek, ezt nem győzöm hangsúlyozni. A történetbe direkt nem mentem bele, bár nem azért, mert annyira átlagos, hiszen nem az. Igaz, vannak kiszámítható pillanatai, másfelől nem is egy agysebészet, de kár pazarolni a szót. Olyan sokat én sem tudtam róla, talán kicsit ez is hozzájárult a pontszámhoz, ami: 8/10.