The Hobbit: An Unexpected Journey

Peter Jackson azon kevés rendezők egyike, akik le sem tagadhatják, mennyire elvetemült rajongói az éppen adaptált regénynek. Ez persze köztudott, de a Hobbit nézése közben végig érezni, hogy Jackson nem csak a lóvé reményében mutatta be nekünk a Gyűrűk Ura előzményeit, hanem ő egyzserűen odavan ezért a világért, amit Tolkien megalkotott.

A fenti pár sorból gondolom gyorsan lejött, hogy a film egyszerűen olyan, amilyennek lennie kell. Elég volt fél perc, és máris elkapott az a fless, amit csak Középfölde adhat vissza. Nem tagadom, voltak némi aggályaim, kissé tartottam tőle, hogy egy cirka 300 oldalas könyvet hogyan fognak három viszonylag hosszú filmben elmesélni, és bár csak az első felvonást láthattuk, de szerencsére kijelenthetem, hogy nem unatkoztam. A hobbitok univerzuma szempillantás alatt beszippantott, a végén pedig úgy köpött ki magából, hogy legszívesebben a moziból kifelé menet máris jegyet váltottam volna a második részre.

A történet a fiatalabb Zsákos Bilbó kalandjait meséli el, amikor is Gandalf 13 törp kíséretében szó szerint bepofátlankodik hozzá, annak reményében, hogy csatlakozik hozzájuk egy kalandhoz. A küldetés lényege, hogy visszaszerezzék a sárkány, Smaug által ellopott kincset, amely egykor a törpök királyságát illette.

Elmondom gyorsan, mi az a néhány apróbb bökkenő, amik kicsit szálkaként funkcionáltak a szememben. Először is a 3D, ami párszor jól jött, de sok jelenetben nem volt éppen előnyös. Vagy csak az a fajta herót szólal most meg belőlem, amit a plusz egy dimenzió váltott ki az elmúlt évek moziba járását illetően. Remélem néhány év, és lecseng ez a mánia. Ezen kívül a törpök túl sokan voltak. Szerethetők, jó arcok, viccesek, tipikus törpök, de kicsit zavart, hogy volt két-három, akinek a nevét megtudtam jegyezni, a többiek meg néha egyet-egyet beszóltak, de fogalmam sem volt, ki kicsoda. Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de ez van. Ezzel zárnám a negatívumok sorát.

A régi arcokat pedig öröm volt viszontlátni. Sokat nyomott a nosztalgia-érzésre, Gandalf, az öreg Bilbó, Szarumán, Elrond, na meg Gollam. Viszont az új szereplők is nagyot remekeltek, Martin Freeman, mint az ifjabb Bilbó nagyon otthonosan mozgott a szerepében, amolyan vérbeli hobbit. Rajta kívül még Richard Armitage-t érdemes megemlíteni, mint Thorin, a törpök vezére, szintén nagy teret kapott, sokszor a vele foglalkoztatott történések még Bilbót is háttérbe szorítják rövid időre.

Na és a látvány. Új-Zéland egyszerűen csodálatos. Az ember - ha megtehetné - most fogná magát és elutazna egyet. Újfent sikerült olyan képekkel elkápráztatni minket, hogy egy rossz szavunk nem lehet. Anno a Gyűrűk Urának is hatalmas erénye volt a látványvilág, Jackson pedig most sem okozott csalódást, de hát nem is számítottam másra.

És végül...

Bár gyerekeknek annyira nem ajánlanám, hiszen a sötétebb tónus, és néhány durvább jelenet itt is előfordul, de akik szerették a Gyűrűk Urát, azoknak a Hobbit sem fog csalódást okozni. Vagy mégis? Engem nagyon elkapott, minden tiszteletem Peter Jackson-é. Így kell tisztelegni egy író, egy történet, egy regény, egy univerzum előtt. Kíváncsian várom a következő fejezetet, a harmadikkal bezárólag pedig az is kiderül, lesz-e akkora epic, mint a LOTR volt anno. Eddig minden esély megvan rá. 8/10 - és egy fél.