2014. január 31.

Mindkét címszereplő "oldaláról" érkezett egy-egy újdonság, ami érdekes lehet. Bele is csapok:

Jesse Eisenberg = Lex Luthor
Jeremy Irons = Alfred

Valójában mindketten remek színészek, szó se róla. Irons biztos a kisujjából kirázza Bruce Wayne inasának szerepét, és Eisenbergben sem kételkedem, viszont számomra egyelőre kicsit furcsa választás. Bírom őt, nem arról van szó, hogy nem kedvelem, és remélem, hogy elmúlik ez a kevés kis kételyem, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kaliberű színészt választanak.


Oké, most már tényleg mindenből filmet csinálnak. A Shaun, a bárány című animációs rajzfilmet gyakran el lehet csípni a tévében, de nem az a fajta anyag, ami előtt ott lehet ragadni, hiszen inkább a kisebb korosztályt célozza meg. 2015-ben pedig a mozikat is betámadja.


A Prisoners rendezője, José Samarago regénye alapján, amelyben Jake Gyllenhaal meglátja saját hasonmását egy filmben, majd elindul, hogy megkeresse. Tavaly több fesztiválon méretkezett meg a film, idén pedig jöhetnek a mozibemutatók.


Tudjátok, amiben Scarlett Johansson földönkívüli, és a külsejét kihasználva csábítja el leendő áldozatait. Márciusban láthatják a britek, hozzánk pedig... hát nem túl sok esélyt látok egy hazai forgalmazásra. De ne legyen igazam.

Hamarosan Super Bowl, ami ugye Amerika legnézettebb műsora. Nem kevés pénz bekerülni oda, hogy a filmed előzetesét leadják, de elvileg megéri. Spider-Man sem maradhat ki természetesen a sorból.

Bizony, Seth MacFarlane ezúttal a vadnyugaton ökörködik, és minden esély megvan rá, hogy egy Tedhez hasonló mozi legyen a végeredmény. Hősünket elhagyja az asszony, mert az megfutamodott egy pisztolypárbaj elől, ő viszont vissza akarja szerezni, így egy bűnöző feleségét kéri meg, hogy tanítsa őt pisztolyt forgatni. Csak éppen belezúg a nőbe, akinek férje visszatér.

Itthon június 12-én érkezik a film.

A visszatérő szereplők kaptak önálló posztereket, Black Widow, a Kapitány, valamint Fury. Áprilisban dübörögnek be a mozikba, bár nekem kicsit kezd sok lenni már a Marvel, de valamiért mégis mindig bizakodom.

Craig Kyle és Christopher Yost.

Kyle a Thor: The Dark World executive producere volt, míg Yost a film egyik írója, most viszont összedugják a fejüket, hogy kisüssenek egy szkriptet a harmadik részhez.


A Taken egy remek kis akciófilm volt, a második rész már kevésbé szállította ezt a minőséget, de sebaj, mivel folytatás az kell, kell és kell, így természetesen lesz harmadik rész is. Sőt, a rendező szintén Oliver Megaton lesz, csakúgy, mint a Taken 2 esetében. A régi szereplők visszatérnek, és Forest Whitaker is csatlakozott hozzájuk.


A hatodik érzék és a Sebezhetetlen nagyszerű filmek, M. Night Shyamalan és Bruce Willis közös munkáinak fénypontjai (Shyamalannak tuti), mostanság azonban mintha mindkettejükből kifogyott volna a szufla.

De sebaj, hiszen újra együtt fognak dolgozni, méghozzá a Labor of Love című drámában, amelyben a főhős elveszíti feleségét, emlék gyanánt pedig egy nagy, egész országot átívelő sétára indul.


2014. január 30.

Ez egy abszolút kedves film, semmi több. Nem vesz el másfél órát az életedből, de nem is ragad magával. Igazából tetszett a maga egyszerű módján, de nem tudom, hogy merjem-e ajánlani.

A történet főhőse a Lake Bell által alakított csaj egy beszédtanár, de minden vágya, hogy szinkronszínész lehessen csak úgy, mint az apja. Meg is adatik neki a lehetőség, egy filmelőzetest kell kommentálnia, de a melóra többen is pályáznak, ő pedig hátrányban van, már csak azért is, mert trailerekben nem igazán hallunk női hangokat kommentálni.

Ha úgy vesszük, ez teljes egészében Lake Bell mozija, hiszen ő írta és rendezte is, na meg a főszerepet is magára osztotta (a filmben amúgy imádni való). Ha úgy vesszük, rendezésileg még rendben is van a film, íróként még van mit tanulnia. Kicsit haragszom is rá, mert nem sok kellett volna, hogy tényleg szeressem ezt a filmet, hiányzott belőle valami plusz, ami által tényleg magával rántott volna. Ha nincs más, akár meg is nézhetitek, de ha van jobb elfoglaltságotok, akkor inkább azzal töltésetek el másfél órát. 6/10.


Hadd szóljon, jöjjenek az eheti néznivalók, aki moziba akar menni.


Tudjátok, Seth MacFarlane western-komédiája, amit májusban mutatnak be itthon. Neil Patrick Harris, Seth MacFarlane, Charlize Theron, Sarah Silverman, Liam Neeson, Amanda Seyfried és Giovanni Ribsi az alábbi plakátokon.

David Michôd, az Animal Kingdom rendezőjének filmje, Joel Edgerton (!) sztorija alapján. Posztapok film, 10 évvel a pusztulás után Guy Pearce a kocsiját akarja visszaszerezni, ebben lesz segítségére Robert Pattinson.

Lars Von Trier két részre szedett filmjének második része is megkapta a maga előzetesét. Szerintem én majd egyben küldöm le a kettőt. Tudom, merész vállalkozás, főleg egy Lars Von Trier-film esetében.

Nem kell már sokat várni, májusban jönnek a mutánsok újra, Bryan Singer rendezésében. Addig csekkoljuk le az új képeket.


Ezúttal az egyetemre épülnek be hőseink, hogy még több akcióval és még több hülyüléssel lássanak el minket. A nyár egyik legvárósabb filmje lesz a 22 Jump Street.


Bay filmjében így fognak kinézni a Teknőcök.

Kowabunga!!!

2014. január 29.

Chris Pine főszerepet kapott a The Line című thrillerben. Egy férfit alakít, aki örökbe fogad egy 10 éves, árva srácot, akinek szüleivel egy drogkartell végzett, azonban a kisfiú élete is veszélyben van. David Gordon Green lesz a rendező.

Mivel a Riddick a dvd-eladásokban jól hozott, így Vin Diesel nagy örömmel újságolta a weben: elkészül a folytatás.

Benedict Cumberbatch lesz a főszereplője Sergei Bodrov, Blood Mountain című thrillerjének. A sztori szerint egy zsoldosnak kell egy veszélyes terroristával eljutni egy bizonyos helyre, veszélyes területeken keresztül. Áprilistól forog.

Guy Ritchie fogja rendezni a King Arthur-t, a cím mindent elárul. Legutóbb még Colin Farrellről volt szó, mint esélyes címszereplő, de egyelőre nem tudni semmi biztosat.

A Grand Budapest Hotel weboldala is elkészült. Ajánlott lecsekkolni.

Ben Affleck nyilatkozott a Batman-szerepéről. Állítása szerint egy új Daredevil-filmre biztosan nem írt volna alá, eredetileg a Bőregért sem vállalta volna, de addig-addig noszogatták a Batman vs. Superman forgatókönyvével, mígnem megtetszett neki a dolog.

Elizabeth Banks a Pitch Perfect című filmben csak produceri munkát vállalt, azonban a Pitch Perfect 2. esetében már ő csücsülhet a rendezői székben.

Végezetül egy Muppets Most Wanted tv-reklám, benne többek közt Terry Crews. Ja igen, SuperBowl-cucc.

Ilyen blockbuster-szagú poszterrel jött a Noé. Aronofsky vajon mit hoz ki belőle? Látvány az lesz bőven, de témáját tekintve még kérdéses, beülök-e rá.


Egy bankrabló mosómedvéről van szó, aki egy játékban tűnt fel először, de 2016-ra úgy tűnik, mozi lesz belőle. Az alábbi előzetes inkább csak teaser, és nagyon remélem, hogy a CGI nem végleges.

David Gordon Green sokak szemében a Pineapple Express és a Your Highness rendezőjeként van meg, de korábban azért komolyabb munkái is voltak, például a zseniális All the Real Girls. Úgy tűnik, most újra visszatér ehhez a vonalhoz, főszerepben Nicolas Cage, aki összebarátkozik egy fiúval, akit az apja bántalmaz. Kapott hazai dátumot is a film: április 17.

Úgy tűnik, a Marvelnek nagyon bejött a Captain America: The Winter Soldier, nagyon bíznak a sikerében. Ugyan a harmadik rész még nem hivatalos, de ha a második rész szépen muzsikál a kasszáknál, akkor a továbbiakban is Joe Russo és Anthony Russo rendezheti a Kapitányt.

Az pedig külön érdekesség, hogy a stúdió szerint a The Winter Soldier az eddigi legjobb Marvel-film lesz.


2014. január 28.

Akinek még nincsen csömöre a tini vérszívókból, annak itt a Vampire Academy posztere, és ha az előzetes kimaradt, azt itt pótolhatod.


Matthew McConaughey-nek Oscart, de azonnal! Mondom most!


Terry Gilliam, az egykori Monty Python-tag rendezői munkássága rendkívül színes, csak hogy a jobb filmjeit említsem: Brazil, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban. Azt tudjuk róla, hogy nem egy hétköznapi rendezőről van szó, aki ezúttal új filmjében az élet értelmét próbálja felkutatni. Főszerepben Christopher Waltz, Matt Damon, Tilda Swinton, Ben Whislaw. A forgatókönyvet Pat Rushin szállította.

2014. január 27.

Azon belül is a Sentinel.


Másfél percben egy nem is rossz előzetes a Csipkerózsika boszorkányának történetéhez. Robert Stromberg első rendezése májusban debütál.

Na ilyen elborult teasert ritkán látni. Az első részben egy sorozatgyilkos minden lépését rögzítette a rendőrség, mígnem egyik áldozata nem kezdte őt kísérteni. A DV 2 sztorijáról egyelőre nem tudni semmit, és az alábbi videó által sem lettünk okosabbak.

Avagy a Directors Guild Award, ahol Alfonso Cuarónt, a Gravity rendezőjét találták a legjobbnak a tavalyi mezőnyből. A képen a tavalyi nyertessel, Ben Affleck-el pózolnak a díjátadón.


2014. január 26.

Hiába, a két öreg gyúrómasina sem képes csodákra. Nem azt akarom mondani, hogy az Escape Plan szar film lenne, mert nem az, de nem érdemes nagy elvárásokat táplálni iránta. Ez kérem egy sima, egyszerű, B-kategóriás akciófilm, kevés CGI-al, két öreg rókával, akik nélkül a kutya sem lett volna kíváncsi erre az egészre.


Ben Kingsley beszállt az Éjszaka a múzeumban harmadik részébe. Egy fáraót fog alakítani.

És ha ez nem lenne elég Kingsley-vel kapcsolatban: meghallgatták egy esetleges szereppel kapcsolatban a Star Wars: Episode VII-hez.

Rosario Dawson visszatér a Clerks III-ban.

Nem kizárt, hogy Josh Holloway lesz Aquaman a Batman vs. Superman-ben.

Bizony nem lesz Stan Lee cameo a Guardians of the Galaxy-ban, mivel azt a csapatot nem ő kreálta.

Joss Whedon azt nyilatkozta, hogy a Keresztapa 2. inspirálja őt az Avengers 2-höz.

Daniel Radcliffe aláírt a Brookly Bridge főszerepére. Egy fiatal mérnök szerepében láthatjuk, akinek be kell fejeznie a Brooklyn-híd építését, ő azonban teljes egészében a megszállottjává válik.

Jonah Hill elmondta, hogy "cirka" 60 ezer dollárért vállalta el szerepét a Wolf of Wall Street-ben. De akár még fizetett is volna, hogy Martin Scorsese-filmben szerepeljen.

Lesz The Conjuring spin-off! Annabelle Wallis és Ward Horton alá is írtak, James Wan azonban csak producer lesz. A rendezői teendőket John R. Leonetti, a Butterfly-effect 2. rendezője látja el.


Újabb talált felvételes thriller: egy fickó pornóoldalt üzemeltet, a látogatókat pedig érdekes dologgal kecsegteti: egy szerencsés nyertes eltölthet egy éjszakát egy pornósztárral. A dolgok azonban nem várt fordulatokat vesznek. A film februárban érkezik az Államokba, és egyenesen NC-17 besorolást kapott.

Elsőként egy fél perces teaser:



Majd a teljes előzetes:

Na, kezdjük az elején. Ahhoz képest, hogy Smith néhány éve bejelentette, nem rendez több filmet, most eléggé belelendült a dolgokba.

Az addig rendben van, hogy készül a Clerks III, amelynek munkálatai elvileg idén májusban kezdődnek.

De...

Smith már forgatja a Tusk című horrorfilmet, amelyben egy férfi balesetet szenved a tengeren, majd miután megmenekül, a rozmárok megszállottjává válik. Az újságban hirdetést ad fel, miszerint lakótársat keres, ám elengedhetetlen, hogy az illető rozmár-jelmezt viseljen és úgy is viselkedjen.

És ha ez nem lenne elég...

Készül a Helena Handbag is, amelyben az emberiség összefog a pokollal (!), hogy közösen nyomjanak le egy óriás Jézust (!!), aki elakarja pusztítani az emberiséget.

Ezeken kívül Smith beszáll a Comes the Krampus című horrorantológiába is, bár az előző hírek után ez már sétagalopp.

Végezetül egy kép a Tusk forgatásáról.


John Cusack sem az a név már, aki garancia egy jó filmre, de sajnos Robert De Niro sem, hiszen már jó pár éve, hogy szinte mindent elvállal, amit elé tesznek.

A The Bag Man című filmben De Niro karaktere megbízza Cusack-et, hogy egy motelből egy táska pénzt hozzon már el neki. Viszont a lóvéra másnak is fáj a foga.

Most komolyan, ebből lehet még kihozni valami újat? A film David Grovic első rendezése, aki nyilván repdesett az örömtől, hogy ezzel a két színésszel forgathat együtt. Februárban debütál odakint.

Egy név: Eli Roth.

Ezzel mindent el is árultam, hiszen az ő produceri felügyelete alatt készült el a Clown című horrorfilm. A történet szerint apuka szerez egy bohócruhát gyereke születésnapi zsúrjára, azonban a szerkó el van átkozva, és aki felölti, abból gyilkos lesz.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem mostanában fogjuk nézni az új Akirát, így inkább ráhajtottak a Ghost in the Shell-re. Ezen már meg sem lepődök, azon viszont igen, hogy a rendezői posztra a borzasztó Snow White and the Huntsman direktorát, Rupert Sanderst kérték fel.


Nos, nem tudom mi sül ki ebből, mindenesetre közel sem hétköznapi élmény lesz a Welcome to the Jungle, amelyben Van Damme és kollégái a dzsungelben hülyülnek.

Anno még 2011-ben kapta meg az Annapura Pictures a Terminátor jogait, amit az ötödik rész előkészületei követtek. Most azonban mégis ejtették a projektet, köszönik, nem kérnek belőle, bár meg vannak elégedve az eddigi előmunkálatokkal, de inkább a független  filmekkel kívánnak foglalkozni a közeljövőben. Így marad a Terminátor a Skydance kezében.


2014. január 25.

Elmondom, mi a baj ezzel a filmmel: hogy iszonyat lassú. Ha cirka fél órával rövidebbre vágták volna, akkor összetenném a két kezem, és lazán felpontoznám néhánnyal, de megmondom őszintén, én a közepén bealudtam pár percre - persze visszatekertem. Nyilván az álmosság is közrejátszott, de akkor sem kötött le túlságosan.


Annak idején az Apocalypto előzetesében a rendező Mel Gibson saját magát rejtette el egy pillanatra. Az alábbi képet én lőttem még anno. Ha ügyesek vagytok, 2:26-nál a szinte ezredmásodpercenként váltakozó képkockák között ti is megtalálhatjátok.


Tudjátok, amit Tarantino végül mégsem most rendez meg, mivel kiszivárgott a szkript. Nos, ide kattintva most letöltheted.


A hetvenes években járunk, Clive Owen és Billy Crudup egy testvérpárost formál meg, azonban egyikük zsaru, másikuk törvényen kívüli. A film nem összekeverendő az azonos című sorozattal (amit itthon Vámpírakták címen futott).

A filmet Guillaume Canet rendezi, Owen és Crudup mellett azonban feltűnik még Mila Kunis, Marion Cotillard és Zoe Saldana is.

2009-ben Náci zombik címmel nézhettük a Dead Snow című filmet, idén pedig jön a folytatás. Igazi agyatlan vérengzés várható, elborult horrorkomédia.

Még több, mint egy évünk van a premierig, de máris itt a film első posztere, rajta Christian Grey, akit Jamie Dornan alakít. A Nowhere Boy rendezőjétől.


2014. január 24.

Mert nagyon kevés film van, ami - főleg napjainkban - szembe mer menni azokkal a klisékkel, amellyel a mozik többsége él, de csak azt éri el vele, hogy a szánkat húzva mormogjuk, hogy "jaaaj, ezt már láttuk".

Hiszen egyszerűbb egy taxisnak azt mondani, hogy "a visszajáró a magáé", mert a nézőt úgysem érdekli, ahogy elkezdenek aprópénzekkel bajlódni. A Földet veszélyeztető támadások esetén, amikor összedugja a fejét az amerikai elnök az embereivel, mindig van egy - rendszerint színes bőrű -, aki folyamatosan azt szajkózza, hogy támadni kell! A geek srác megszerzi a bombanőt. Valakinek mindig rohannia kell, mert elkésik. Ha recskázol, rád nyitnak. A rák mindig a leginkább hatásvadász betegség, amit a drámai vonal növelése érdekében felhasználnak. A nőcsábász végül rájön, hogy komoly kapcsolatra van szüksége. A puska sosem üt vissza. Ésatöbbi.

Ez csak néhány volt, ami végül nem került be. De lássuk, hogy szerintem mi az a tíz leginkább irritáló filmes sablon, amikből Hollywood imád táplálkozni.

Azt ugye tudjuk, hogy az időközben 2016-ra halasztott Batman vs. Superman-filmben Wonder Woman is feltűnik, ráadásul Gal Gadot fogja alakítani Csodanőt. Most azonban napvilágot látott, hogy Gadot összesen három filmre írt alá, amelyek a már említett Man of Steel-folytatás, a Justice League-film, valamint egy önálló Wonder Woman-mozi.


Egész jól sikerült a Robotzsaru új plakátja, de sajnos ezzel még nem sikerült várólistára kerülnie.


Amanda Seyfried, Neil Patrick Harris, Seth MacFarlane és Charlize Theron látható az A Million Ways to Die in the West legújabb képkockáján. MacFarlane csípős humorú westernfilmet hoz nekünk idén.


2014. január 23.

Úgy tűnik, az időutazós témából mindig kapunk meglepetéseket. Az About Time amolyan puhított Butterfly-effect, de nem a rossz értelemben véve. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy a film meglehetősen lehúzós darab, még ha az első felében inkább a humor dominál jobban, azért a finálét elnézve, és visszagondolva az összképre, azt kell mondanom, hogy kicsit letaglózza az embert. Amolyan dramedy, a jobbik fajtából.


Sam Rockwell egy kisváros gyógyszerészét alakítja, aki szexuális kapcsolatba kerül egyik ügyfelének nejével (Olivia Wilde). Aztán kezdődhet a kísérletezés a gyógyszerekkel.

Eredetileg Paul Rudd szerepelt volna a filmben, aki nem bírt várni az előkészületekkel, így kiszállt, majd Jeremy Renner került a képbe, de ő is dobbantott. Így került a képbe Sam Rockwell. További szerepekben Ray Liotta, Jane Fonda és Michelle Monaghan.

Geoff Moore és David Posamentier ketten írták és ketten rendezték a filmet, ami márciusban debütál az Államokban.

Tudjátok, Brad Bird filmje, ami körül nagy a titkolózás. George Clooney és Hugh Laurie már a fedélzeten vannak.

Az Éhezők Viadalának két részre vágott utolsó részének első fejezetéről van szó. Meg is jött az első poszter. November 21.


Lassan csepegtetik azért az Oscar-jelölt filmeket, erre a hétre egy ilyen érkezett, amit már láttam, de lássuk az eheti teljes felhozatalt.


Nemrég írtam arról, hogy Tarantino újabb westernen, a Hateful Eight-en dolgozik, azonban a forgatókönyv kiszivárgott, így Quentin besértődött, és eldöntötte: nem lesz film. Illetve lesz, csak úgy öt év múlva, addig megjelenteti könyv formájában, és inkább valami mással foglalkozik egyelőre.


2014. január 22.

A kilencvenes években Michael Mann gondolt egyet, és újrakreálta 1989-es tévéfilmjét, a L.A. Takedown-t. De, hogy emelje a tétet, nem csak a végletekig tökéletesítette, hanem a két rivális főszerepre a filmtörténelem talán két legnagyobb színészét választotta: Al Pacino és Robert De Niro.


A rajongók dobták össze ezt a posztert a Halálos Iramban hetedik részéhez, Diesel pedig örömmel posztolta ki. O'Conner visszavonulását ragadták meg vele.


És már itt is van, a hivatalos folytatás hivatalos képkockája: Carrey és Daniels hülyülnek ezerrel.


Íme a folytatás új előzetese, amelyből még több információ is kiderül. Az biztos, hogyha az első rész esetében sikerült egy olyan meglehetősen szórakoztató akciófilmet összehozni, ami mindössze egy tömbházban játszódik, akkor türelmetlenül várom, mit hoznak ki egy olyan folytatásból, ami már nincs egy helyszínhez kötve.

James Franco rendezésében, Cormac McCarthy novellája alapján készült film egy férfiról, akinek már nincs vesztenivalója, hiszen mindene odalett. Végül odáig süllyed, hogy egy barlangba költözik. A főszerepet Lester Haze alakítja, de feltűnik továbbá maga a rendező Franco, Tim Blake Nelson és Jim Parrack is.

2014. január 21.

Azt már megtanulhattuk az elmúlt évek során, hogyha David O. Russell filmet forgat, akkor abból nem valami hétköznapi dolog keveredik ki, emlékezzünk csak a Fighterre, vagy a Silver Linings Playbook-ra: Oscar-jelölések hada, kiváló színészi gárda, megindító alakítások, na meg a katarzis. Eljött az ideje annak, hogy Russell újra összetoborozza jól bevált színészeit, hogy ezúttal egy "rablóból lesz a legjobb pandúr" kaliberű mozit forgasson.


A következő elrejtett Easter Egg nem más, mint Abrams Star Trek filmjében felbukkanó R2D2.

Klikkre megnő.


Tudjátok, a Csipkerózsika sztori, csak éppen a gonosz szemszögéből, akit Angeline Jolie alakít. Érdemes koncepció, de majd májusban meglátjuk, mi sül ki belőle. A magyar cím: Demóna.

Mindig van, akiről méltatlanul feledkeznek meg, amikor összeállítják a jelölteket. Készült is erről egy videó, csekkoljátok.

Na erre varrjatok gombot. Nem mellesleg a Raid második része a napokban debütál a Sundance Filmfesztiválon, a hivatalos bemutatóig azonban márciusig kell várni.


Újabb trailer a filmnek, amit próbálnak nagyon epikusan előadni, bár elhiszem, hogy vannak, akiknek az lesz, de nálam még mindig nem nyerő a dolog. Ez majd csak itthon lesz nézős.

2014. január 19.

A Bad Ass című film megvolt? Nyugi, nekem sem. A folytatásban Danny Trejo mellett Danny Glover is feltűnik, amúgy meg az előzetes magáért beszél. Szerintem ez sem az a sürgősen nézős mozi lesz.

Adott egy két lányikertestvér, akik közül az egyik amolyan fekete bárány a családban. Autóbalesetet szenvednek, és persze ő éli túl, de testvérének adja ki magát. Jake Johnson, Zoe Kazan és Roy Livingston főszereplésével készült a film, Jenée LaMarque első rendezésében. Februárban érkezik az amerikai mozik vásznaira.

Todd Sklar R-kategóriás komédiája, amelyben egy egyetemi professzor kapja a hírt: apja elhunyt. Haza kell utaznia, ahol találkozik testvérével, akivel annak idején teljesen más útra tértek az életben. Mint kiderül, örököltek egy nyaralót, amit gyorsan el is akarnak adni, hiszen anyagi gondok mindig vannak, és a temetés sem olcsó. Elindulnak az örökséghez, ahol talán tisztázni tudják a dolgokat.




Igen csak közepesnek tűnik első ránézésre. Vígjáték, amelyben két geek srác próbál becsajozni, mígnem az egyikük bevallja, hogy ő valójában meleg. A rendező Chris Nelson neve nem csenghet túl ismerősen, nem is csoda: második egész estés rendezéséről van szó, az első a tavalyi Ass Backwards, ami jelenleg 4.2-es átlagon áll Imdb-n.

Ismét egy igaz történetként eladott horror: a '70-es években egy prof és annak pár diákja egy különös lányt vizsgált. A filmben látható lesz jó pár talált kamerás felvétel is, a doki szerepében pedig Jared Harris! A filmet John Pogue, a Quarantine 2. rendezője dirigálta le, ami ugye a [rec] remake folytatása.

Jason Schwartzman, Elisabeth Moss és Jonathan Pryce főszereplésével Alex Ross Perry filmje, amely egy frissen befutott író történetét emeli a középpontba. Két nap múlva a Sundance Filmfesztiválon debütál a film, ez pedig az első teaser.

Még mindig az az érzésem, hogy ez a film nem hozza az első rész színvonalát...


2014. január 18.

Első Viagra Awards! Avagy a Médiaviagra-blog első szavazós projektje, ahol a tavalyi filmes mezőnyből lehet különböző kategóriákban szavazni január 31-ig.

Mindössze pár percet vesz igénybe, és a "viagrás fiúk" nagyon hálásak lesznek, ha szavaztok.

Klikk a képre!


Bevallom, nekem az 1976-os Carrie sem tetszett igazán, az egyenesen tévére készült 2002-es változatot pedig már meg sem néztem, de hogy végül miért vetemedtem rá a tavalyi remake-re, azt ne is kérdezzétek.


Na az van, hogy az elsőt muszáj lesz újra megnézni a folytatás előtt. Júniusig van rá időnk, de addig lássuk az új posztert.


Csak úgy vibrál körülöttük a levegő.