2014. március 3.

Félelmetes nap / Parkland [2013]

| | Leave a Comment
A Parkland után csak azt tudom mondani, hogy aki a Kennedy-halálesetről akar filmet nézni, annak Oliver Stone tökéletes klasszikusát, a JFK-t ajánlom inkább. Noha az a film inkább egy nyomozós sémát követ, itt pedig a merénylet utáni néhány napot mutatja be, de sajnos nem a legjobb kivitelezésben.




A legnagyobb baj a filmmel, hogy teljesen érdektelen. Egyedül talán a Paul Giamatti által alakított Abraham Zapruder szála az, amit jól összeraktak, ugye ő volt az, aki filmre vette, ahogy az elnököt lelövik. A film többi része viszont mehet a levesbe. Pedig még Oswaldot is láthatjuk, bár az ő szálában a testvérére koncentrálnak inkább, de ez sem lett túl érdekfeszítő.


Úgy két hete láthattam a filmet, de a legmélyebb emlékem róla, hogy minden szereplő piszkosul szomorú a gyilkosság miatt. Mindenki sír, mindenki maga alatt van. És ez az, amiben Oliver Stone merészebb volt: a JFK-ban bizony voltak szereplők, akik szerint megérdemelte. Nyilván a valóság is ilyen... És nem is igazán tudnám tovább szaporítani a szót.


Első rendezésről van szó, a tipikus hibák pedig itt is megjelennek. Hiába lett csupán másfél órás a film, mégsem sikerült rendesen kihasználni. Faék egyszerűséggel mesél arról, mik történtek a gyilkosság utáni napokban: a kórzház, a videó felvétel és Oswald. Mindez teljesen felületesen, kellő mennyiségű melankóliával, miközben az arcodba lebegtetik az amerikai zászlót. 4/10.


0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet