2013. november 19.

kritika: Elysium [2013]

| | Leave a Comment
A távoli jövőben a túlnépesedett, lepusztult bolygónkat a gazdag népek itt hagyták, és átköltöztek a direkt erre a célre épített űrállomásra, az Elysiumra. A Földön szegénység és nyomor maradt csupán. Hősünk, Max Da Costa egy munkahelyi baleset után kénytelen lesz valahogy feljutni, ha nem akarja, hogy már csak napjai maradjanak hátra az életéből. Ehhez azonban el kell végeznie egy feladatot.




Neill Blomkamp néhány évvel ezelőtt nagy népszerűségre tett szert a District 9-nal, ugyan filmje elég megosztó lett a rajongók körében, de tény, hogy bebizonyította, nem kell 160 millió dollár ahhoz, hogy látványos és egyben élvezhető filmet tegyen le az asztalra. Az Elysium esetében azonban már 115 misivel dolgozhatott, persze azt is hozzá kell tenni, hogy ezúttal egy A-listás színészre, Matt Damonra osztotta a főszerepet.

De nem feledkezett meg a D9 hőséről, Sharlto Copley-ról sem, aki ezúttal nem a jó oldalon áll, noha eleinte voltak kétségeim vele szemben, de basszus, mintha nem is ugyanazt az embert látnánk, aki a D9-ban eleinte szerencsétlenkedett, vagy épp az A-Team-ben poénkodott. Az általa megformált Krugerről messziről lerí, hogy valami nincs rendben, Copley-nak iszonyat hitelesen sikerült megformálnia.


Na de a film. Röviden, egy mondatban a lényeget összegezve: szórakoztató klisé hegyek. És ezzel mindent elmondtam szinte. A cselekmény a jól megírt recept alapján készült, nyilván nem sok fordulaton fogsz meglepődni, ha már jártas vagy a filmek világában. Ezen kívül mind a Földön vizionált nyomor, elnyomás, és mind az Elysiumon bemutatott giga-luxus életmód kissé túl van cifrázva, hogy még jobban a szánkba gyömöszöljék a lényeget: a Földön nagyon rossz, odafent pedig nagyon jó. Ég és föld, ugye.

De ahogy már említettem, még így is nagyon szórakoztató tud lenni a dolog. Az akció jelenetek heves lendületűek, ha elkezded nézni, kár is ellenkezni, veszettül izgalmas tud lenni minden. Ha pedig bejött a D9 poros hangulata, akkor ezzel sem lesz baj.

Összességében tehát egy teljesen kiszámítható, de közben ugyanennyire szórakoztató iparosmunka lett az Elysium, az egyszer simán megnézhető, sőt, ajánlott kategóriában. Azonban az, hogy mikor kerül újra nézésre... na az nagyon jó kérdés. 6/10.


0 Comments:

Megjegyzés küldése

Mielőtt írnál, olvasd el

- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.

Köszönet