2012. augusztus 31.

Néhány évvel ezelőtt Sylvester Stallone úgy döntött, itt az ideje, hogy valaki végre visszahozza az old school hősökön nevelkedett rajongók hitét, így hát összetoborozta a VHS-korszak legyőzhetetlen tagjainak egy részét egy kiadós balhéra. Magának a filmnek megvolt az a sajátos varázsa, amit úgy hívnak: nosztalgia. A legnagyobb kérdés az volt a folytatással kapcsolatban, mennyire lehet ezt fokozni, esetleg újra átélni, hogy az ne legyen izzadságszagú...


Bevallom őszintén, amikor szó szerint dübörgött az Expendables 2. első jelenete, felnőtt önmagam helyett hirtelen kölyökkori énem ujjongott a moziban ücsörögve. Egész egyszerűen minden apró kételyem odaveszett, mert pontosan erre vágytam. Sajnos ez az extázis nem tartott ki az egész játékidő alatt, mert voltak részek, amikor sajnos a film igencsak megfáradt. Ilyenkor végig az járt az agyamban - a moziból kifelé jövet pedig bizonyossá is vált számomra - hogy bizony ezt a részt is Stallonének kellett volna rendeznie. A stafétabotot Simon West vette át, akinek bár köszönhetünk olyan élményeket, mint például a Con Air, így valójában volt bizalmunk a rendezőben, de valahogy mégsem tudta megragadni úgy a gyeplőt, ahogyan azt Sly tette két évvel ezelőtt. Pedig ennek a filmnek pontosan ezt kellett volna közvetítenie. Részben persze teljesül is, másfelől viszont nem.

- What's the plan?
- Track 'em, find 'em, kill 'em. 

A rossz hír az, hogy eléggé elkoptak az első részben olyan remekül megírt egysoros beszólások (pont Crews és Lundgren az, akik ezúttal ezt próbálják menteni), helyette a nagy öregek inkább önmagukat idézik, saját magukat parodizálják, amit néhol kicsit már soknak, vagyis először nem akartam ezt írni, de cikinek éreztem. A várva várt Chuck Norris szereplés egy darabig poén, de amikor egy nevével fémjelzett viccet is elejtenek, azt már tényleg nem kellett volna.


De még mielőtt bárki azt hinné, hogy leakarom húzni a filmet, eszem ágában sincs, mert azt a kevés izzadságszagot leszámítva még így is valami kegyetlenül szórakoztató tud lenni az EX2. Kevés az olyan akciófilm mostanában, ami hasonló mentalitással bír, mert azért még mindig ott vannak az akciójelenetek, amik tényleg nagyot ütnek, szabályosan pumpálják a nézőbe az adrenalint. A csapatot szinte régi ismerősökként köszönthetjük újra, még ha mondjuk Couture ezúttal alig szólal meg vagy négyszer, pedig az első felvonásban jól megírták a karakterét. Van Damme is jól hozza a gonoszt, pedig valójában egy merő közhely is a karaktere, és még egy Super Mario játék gyilkos gombája is több meglepetést képes okozni, de valljuk be nyugodtan: a nyolcvanas években is pontosan ilyen rosszfiúkkal küzdöttek meg Stallonéék.

Ja, a történet? Barney Ross és zsoldos csapata nem nyugodhat: újra feltűnik Church, hiszen van egy rendezetlen számlájuk, így megbízza Barney-t, hogy egy hegyekben lezuhant repülőgép roncsai közül egy széfből hozzanak el neki egy dobozt. Ha ezt teljesítik, kvittek lehetnek. A dolgok azonban nem úgy alakulnak, ahogyan azt a Feláldozhatók tervezik, ugyanis megjelenik a helyszínen Villain (JCVD) az embereivel, és megszerzik tőlük a dobozt. Ja, és meg is ölik az egyiküket. Gondolom tovább nem kell ecsetelnem a sztorit.

És akkor megemlíteném a szinkront. Mindenki jó hangot kapott, nem is volt vele baj, egyedül a fordításba tudnék bele kötni, mert volt Schwarzi részéről egy mondat, aminél nagyon húztam a számat. Aki tudja, mit mond eredetileg, az meg pláne húzni fogja a száját. De ettől eltekintve minőségi szinkronról beszélünk, még több ilyet kérünk szépen.

Az EX2 nem hibátlan, néhány gikszert és egy-két totál felesleges jelenetet leszámítva egy igazi vérgőzös akciózás, ahogyan azt csak Sly és a haverjai tudják. Ahogyan azt régen is csinálták. Hiszen akciórajongó szívem nem kicsit dobbant meg, amikor az utolsó összecsapás során három sziluett jelent meg az üveg mögött, majd hatalmas puskadörrenések után ott állt Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Bruce Willis. Ezúttal nem csak beszélgetnek, de együtt is aprítanak. Így kell ezt. Eleinte ugyan a 7 pont felé hajlottam, de így néhány órával, kissé megülepedve eggyel feljebb tornászom, így 8/10. Akciófilmek terén mindenképp. Az első rész jobban tetszett ugyan, de kevés az olyan folytatás, ami ezt a szintet megüti. A harmadik részhez pedig nagyon sürgősen írjon alá Kurt Russell és Dwayne Johnson!


Megérkezett az In Bruges alkotóinak soron következő filmjéhez egy Red Band előzetes, vagyis káromkodnak meg minden. Néhány kutyatolvaj, akik váltságdíjat kérnek, viszont azzal nem számoltak, hogy ezúttal egy gengszter házi kedvencét sikerült eltulajdonítaniuk. Colin Farrell, Christopher Walken, Sam Rockwell, Tom Waits, Woody Harrelson.

Mert ugye Bőrpofáról is le kell húzni még egy bőrt (höhö), és naná, hogy 3D. Bár az 1974-es klasszikus, valamint 2003-es Marcus Nispel-féle filmek bejöttek, de például a The Beginning már elég izzadságszagú volt, úgyhogy engem ez sem mozgat már túlságosan. Januárra érkezik amúgy.


Aki betévedt mostanában valamelyik mozielőadásra, az felteszem már találkozott ezzel az előzetessel, de aki nem, azok megnézhetik a következő Bond film magyar hangú előzetesét. Stohl Buci újra akcióban.

A V/H/S részemről egy eléggé várt horror-thriller, amelynek az alapkoncepciója annyi, hogy néhány fickónak el kell lopnia egy kazettát. A helyszínre érkezve egy hullát találnak, egy nagy halom VHS-el körítve, így kénytelenek végignézni a szalagokat. Ezek alapján elevenednek meg a rémtörténetek. Nagyon elborult anyagnak tűnik.

Bizony, Ryan Gosling filmrendezésre adta a fejét, méghozzá a fantasy és noir elemeket ötvöző How to Catch a Monsterrel fog debütálni abból a bizonyos székből. Azt egyelőre még nem tudni, hogy szerepet is vállal-e a filmben, viszont az egyik szereplő kilétére már fény derült: Christina Hendricks.

A történet egy anyáról és fiáról szól, egyikük egy gonosz föld alatti világot, másikuk pedig egy víz alatti világba vezető utat fedez fel. Mindez nagyon szürreális képi világba helyezve.


Gengszterfilm, true story egy bérgyilkosról, Chris Evans, Michael Shannon, James Franco, Ray Liotta, Winona Ryder, Stephen Dorff és David Schwimmer. Ariel Vromen (aki amúgy férfi) rendezése. Jöhet?

Az Istenek Fegyverzete harmadik része simán csak Chinese Zodiac címen fog futni. Teljes mértékig Jackie Chan film: író, rendező, főszereplő. A horoszkóp szerinti bronz szobrok eltűnése után folyik a nyomozás. A film december 21-én debütál Szingapúrban.

2012. augusztus 30.

Az évek óta tartó Marvel láz végett egy igazi csemegét választottam erre az alkalomra: Captain America (1979). És akkor 1990-ben készült még egy. Ha azt mondom, hogy Imdb 3.5 pont, akkor meglepődtök? Érdemes megnézni, mert az a zene és az a sisak...


Múlt havi hír, hogy az ABC elkészíti a Marvel univerzumból megismert titkos alakulat, a SHIELD külön tévésorozatát, az viszont újdonságként szolgál, hogy az első epizód írására és rendezésére Joss Whedont kérték fel, aki ugye mondanom sem kell, hogy az Avengers filmet is ledirigálta, de még hogy! Egyelőre annyit tudni még pontosan, hogy a szkriptet Whedon a testvérével, Jeddel közösen firkantja le.


A legfrissebb hír jelenleg a RoboCop kapcsán, hogy Hugh Laurie-val mégsem sikerült megegyeznie a stúdiónak. Ő alakította volna az Omni Corp igazgatóját, aki Murphy-ből Robotzsarut csinál, hogy aztán saját gonosz céljaira használhassa fel. Szóval Laurie-t felejthetjük sajnos, pedig megnéztem volna ebben a szerepben. Helyette azonban máris érkezett egy új név: Michael Keaton, aki felteszem nem sokat vacilált azon, elvállalja-e, hiszen elég régen láttuk már minőségi produkcióban.


Tudjátok, a vajszobrász film, ahol feltűnik Jennifer Garner, Hugh Jackman, Ashley Greene, Ty Burrell és Alicia Silverstone. Engem az előzetes sem vett meg igazán, ez a poszter pedig valami rettenet.


Eredetileg Hand Job címmel futott a film, végül erre keresztelték. Egy csajról szól, aki az egyetemi évei előtt szexuális tapasztalatokat akar szerezni. Maggie Carey rendezi, olyan színészek közreműködésével, mint Christopher Mintz-Plasse, Rachel Bilson, Clark Gregg, Andy Samberg, Donald Glover vagy épp Bill Hader. Jövőre.

Naomi Watts és Ewan McGregor lesznek a pár, akik megszenvedik a tsunamit. Juan Antonio Bayona, az Árvaház rendezője hozza el nekünk decemberben.


Érkezett egy kép a Red Dawn remake-hez, amelyben néhány fiatal próbál ellenállni Amerika megszállóival szemben. Míg az eredetiben Patrick Swayze, Lea Thompson, C. Thomas Howell és Charlie Sheen ügyködött a dolgon, addig itt Chris Hemsworth, Adrianne Palicki, Josh Hutcherson és Josh Peck próbálja menteni a menthetőt, na meg Jeffrey Dean Morgan. Novemberben mutatják be Amerikában.


Két film, és hát mindkettő érdekel. Egyiket hétvégén, másikat majd valamikor.

A Feláldozhatók 2. / The Expendables 2. - Barney Ross és csatlósai újra összegyűltek egy kis nosztalgikus csihi-puhira. Elvileg holnap nézzük, megkésőbb szombaton firkantok is róla valamit.
Rómának szeretettel / To Rome With Love - Woody Allen Párizs után ezúttal Rómát találta meg. Ja, és újra szerepel is a filmjében.

Azt pedig remélem senki nem felejtette el, hogy a jövő héten a Bourne Hagyaték is érkezik.

2012. augusztus 29.

Ez sem egy nyugis Karácsony John McClane számára. Éppen felesége elé érkezik a reptérre, természetesen alig néhány perc elteltével máris szemet szúr neki, hogy valami gyanús dolog van készülőben. Hát igen, az elején kellett volna neki hinni, és akkor talán megelőzhető lett volna a katasztrófa.


Vagy mégsem? Pár óra és egy fegyencjárattal a reptérre szállítják egy dél-amerikai ország drogbáróját, Esperanza tábornokot. Egy maroknyi terrorista pedig átveszi az irányítást a repülőtér felett, várva, hogy Esperanza megérkezzen, és, hogy gond nélkül megszöktessék. Hogy bizonyítsák eltökélt szándékaikat, a reptérre tartó utasszállítókkal fenyegetőznek, akikkel immár ők kommunikálnak, nem mellesleg az egész leszállópályát sötétségbe borították. McClane-t azonban nem olyan fából faragták, aki kétségbeesve, körmeit rágva aggódik az égben tartózkodó utasok, köztük a neje miatt, hanem gyorsan beleveti magát a dolgok közepébe, és ezúttal némi segítséggel - és nem kevés hátráltatással is - szembeszáll a terroristákkal.

Ha tetszési sorrendet kéne felállítanom a négy Die Hard film közt, akkor mindenképp ezt a részt helyezném a legvégére. Félreértés ne essék, a film még így is kemény akció, McClane hamisítatlan humorával, beszólásaival, lazán ott van a Die Hard feeling már az első percekben, talán még megkapna egy kegyelem nyolcast is, ha kihagyják belőle az egyik fordulatot, mert az basszus, annyira tipikus volt, hogy nagyon. Aki látta, az tudja, hogy miről beszélek.

A fordulaton kívül a másik negatívum Stuart ezredeshez köthező, akit én már attól a pillanattól nem tudtam egy percig sem komolyan venni, amikor a tévé előtt pucéran hadonászik. És ez még a film elején volt, csak szólok. Szóval a rossz fiúk oldalát egy az egyben hazavágták, ami nagy kár, lévén, hogy egy akciófilmben nagyon meghatározó figura a gonosz, elvégre tőle függ minden. Itt pedig mintha egy rajzfilmből szöktek volna meg. Szerencsére Franco Nero remekül hozza Esperanzát, csak ő közel sem kap akkora teret, mint a többiek.

Jóformán ezzel le is zárnám a sort, aki ezek felett eltud siklani, annak minden bizonnyal felhőtlen lesz a szórakozás, de én még a sok-sok év alatt sem tudtam megszokni sajnos. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a film remek karácsonyi hangulatot is szállít: repülőtér, hó, a végén pedig egy elmaradhatatlan christmas-song. Mindent összegezve a végeredmény "csak" 7/10. Szerencsére évekkel később érkezett egy zseniális harmadik darab is, de erről majd valamikor máskor.

Most látom, úgy tűnik ezen a héten akcióhetet tartunk: a hét elején a Rambóról volt szól, most a Die Hard 2, hétvégén pedig az Expendables 2. írás is érkezik majd.


David O. Russell, a Fighter rendezőjének következő dobása lesz novembertől ez a dramedy, amelyben Bradley Cooper egy elmegyógyintézetből frissen szabadult történelemtanárt alakít, aki próbálja visszaszerezni volt feleségét, de közben megismerkedik mással is. További szerepekben Robert De Niro, Jennifer Lawrence, Chris Tucker.


Közel két perces featurette videóval érkeztek most a filmmel kapcsolatban. Mark Tonderai thrillerében egy anya és egy lánya költözik új házba, a környéken pedig néhány éve lemészároltak egy családot, csak az egyik tag élte túl. Lehet tippelni, ki volt a gyilkos. Vagy mégse? Szeptember 21. a kinti dátum, a főszerepben a mostanában nagyon felkapott Jennifer Lawrence.

Ezúttal a Taken második részéhez is dobtak egy mozgó posztert. Bryan Mills újabb bosszúhadjárata nálunk október 4-én startol el.

A blu-ray megjelenés céljából még mindig özönlenek a videók. Ezúttal nézzük meg, hogy mi volt a másik tervezet a nyitó képkockákat illetően.

Fogalmam sincs hogyan, de egy amerikai blogger keze ügyébe került a Michael Bay-féle Teenage Mutant Ninja Turtles forgatókönyve. Az illető nem volt rest, máris kiposztolta a sztorit, miszerint...



Újabb részlet a nálunk szeptember 20-án debütáló thrillerből, amelyben Jeffrey Dean Morgan egy démoni dobozt találva válik démoni nőszeméllyé.

2012. augusztus 28.

Az American Horror Story sokat vitatott első évada után október 17-én startol el a második szezon. Az első évad, hogy is mondjam, valójában még mindig nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszett és mennyire nem, de az biztos, hogy miután végigpörgettem ezeket az átlag 15 másodperces kedvcsináló videókat, elég nagy kedvet hoztak a második szezonhoz.


Vicces amúgy, hogy sok helyen még mindig Frankensteinként emlegetik, holott magát a doktort hívták úgy, nem pedig a teremtményt. Ettől eltekintve kellemes animációnak ígérkezik a Hotel Transylvania, még akkor is, ha a felsorolt szinkronhangok Sandler és haverjai.


Hát emberek, az előzetes hemzseg a vézna színészi alakításoktól, a hangulatfokozó zene is egy lerágott csont már, viszont nem szeretném magam szembe találni egy ilyen maszkos figurával, az biztos. A mindössze 24. évében járó Michael J. Gallagher rendezéséről van szó, a sztori egy Smiley nevű sorozatgyilkos körül kering, aki amolyan városi legenda, és a világhálón lehet felvenni vele a kapcsolatot. Október 11-én debütál odakint.

Érkezett néhány kép a Thor második részének egyik forgatási helyéről. A képre kattintva érhető el a teljes galéria.

Ne feledjétek: 2013. november 8.


Ha van film amire kíváncsi vagyok idén, egy tízes listában biztos helye lenne a The Masternek. Sokan egyenesen Oscar-esélyesnek titulálják, bár jó pár éve nem bízok az Akadémiában, mert egyszerűen előre lehet tudni/sejteni a fontosabb díjak győzteseit.

A The Master szeptember 21-én kerül mozikba Amerikában, egyelőre hazai premierdátummal sajnos nem rendelkezik. Egy idegileg labilis vietnami veterán ismerkedik össze egy furcsa vallás vezetőjével.

Én ezt már kihagyom, innentől minden videóanyagtól igyekszem távol tartani magam. Azért kár, hogy mi csak januárban láthatjuk Tarantino westernjét.

JGL hozzánk csak november 1-én bringázik be. Az amerikai premier már lezajlott, bár azt is januárról tolták át augusztusra. Egy biciklis futárnak egy titkos csomagot kell kézbesítenie, amellyel aztán meggyűlik a baja, mert mindenkinek az a csomag kell.


2012. augusztus 27.

"Amikor felkelek Rambo vagyok, a reggeli kávém után Rocky" - Sylvester Stallone.

Így az EX2 előtt, a közelmúltban újra megnéztem Stallone két nagy visszatérését, amellyel nem csak két kultikus figuráját támasztotta fel, de haldokló karrierjébe is sikerült új életet pumpálnia.


Ebben a Nat Faxon és Jim Rash által írt-rendezett dramedyben egy tizenéves srác (Liam James) nyári munkát vállal egy víziparkban, hogy elszabaduljon szüleitől (Steve Carrell és Toni Collette). Itt barátkozik össze a park igazgatójával, akit Sam Rockwell alakít. A film amúgy a jövő év zenéje, de pontos premier egyelőre nincs.


Most komolyan, én csak beletekertem ezekbe a videókba, és azt hiszem ez győzött meg végérvényesen, hogy egyelőre nem igazán kérek a filmből. Két hét múlva debütál itthon, világpremierrel.


Mert a Paranormális Jelenségekből sosem elég. Október 18. itthon.


Scorsese és DiCaprio újra együtt munkálkodik, ezúttal az igaz történet alapján íródott tőzsdés filmben. Jordan Belfort a Wall Street egyik yuppie-ja volt, 26 évesen már multimilliomos, azonban 36 évesen csalás és pénzmosás vádjával ítélték börtönre, 20 hónapra. Később pedig alkohol és drogelvonón is részt vett. Az ő emlékiratait használta fel Scorsese, miután Terence Winter (Boardwalk Empire) írt belőle forgatókönyvet.

Soroljam a további neveket? Jonah Hill, Matthew McConaughey, Jon Favreau, Kyle Chandler, Rob Reiner. Ti is legalább annyira várjátok, mint én?


Nem csak Anthony Hopkins főszereplésével forog Hitchcock életéről film, de a HBO is rajta van a témán, az ő részükről pedig Toby Jones alakítja a rendezőt. Azért valahol ebben is bizakodom, mert a HBO általában jó filmeket produkál.

2012. augusztus 26.

Iszonyatosan szép látványfilmnek nézünk elébe. Pi összesen 227 napot tölt egy csónakban, egy Richard Parker nevű tigrissel. Ang Lee (Hulk, Túl a barátságon) rendezése Yann Martel regényén alapul, az amerikaiak pedig november 21-én csodálhatják meg.


Marc Fusco második rendezésében egy amerikai családot kiválasztanak egy valóságshow-ba, ezen kívül el kell hívniuk magukhoz a műsor idejére az örményországi nagybácsit. John Michael Higgins és Missi Pyle alakítják a két főszerepet, a film pedig szeptember 21-én debütál az amerikai mozikba. Titeket sem vettek meg nagyon a trailerrel, igaz?

Alberto Arvelo Mendoza rendezésében készül el a Liberdator című életrajzi film, amelyben Edgar Ramirez alakítja a főszereplő Simon Bolivar diplomatát, aki egy dél-amerikai függetlenségi háború vezetője volt.

Timothy J. Sexton, Az ember gyermeke egyik írója vetette papírra a szkriptet. Premier valamikor jövőre.


A filmben is felbukkanó drogról lesz szó, amelynek Slo Mo a neve. Hatása, hogy lelassítja a használója érzékeit. Erről van szó az alábbi videóban.

JGL és Willis is kapott egy-egy külön posztert, a régiekből merítve. Időutazós akciófilm a Brick rendezőjétől, szeptember 27-én.

Kicsit a Moneyball hangulatát idézi nálam a Trouble with the Curve újabb posztere, amelyen a három főszereplő (Clint Eastwood, Amy Adams és Justin Timberlake) sétál kifelé a pályáról.


2012. augusztus 25.

A trailer hazudott. Legalábbis múltkor a moziban ücsörögve azt a képet állította fel előttem a Magic Mike-ról, hogy egy szirupos köntösbe csomagolt szerelmi történet, amelyben a lánynak nem tetszik, hogy a srác chip 'n dale táncos. Oké, ilyen is van benn, de nem olyan mértékben, mint ahogy azt az előzetes elmesélte.

A film ugyanis arról szól, hogy a sok mindennel foglalkozó Mike felkarol egy srácot, és beavatja a vetkőzős műfajba, sőt, a csapat többi tagja is befogadja. Aztán Mike megismerkedik a srác nővérével, és itt jön a képbe, amit a trailerben annyira erőltettek, pedig ez a szál a többihez képest eléggé a háttérbe szorul.

Igazából a film közel sem való csak csajoknak, mert ha a férfiak valahogy átvészelik a kockahasaktól hemzsegő vetkőzős jeleneteket, akkor amúgy egy egész kellemes élménnyel lehetnek gazdagabbak. Viszonylag laza film, kevés humorral, még kevesebb romantikával. A színészekről annyit, hogy Tatum jó volt, ahogyan Alex Pettyfer is, de a prímet Matthew McConaughey vitte el. 6/10. Közel sem olyan rossz, mint amilyennek messziről látszik.


Koltai Róbert és Gárdos Éva rendezésében nem csak Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Ferenc, de még Michael Madsen és Vinnie Jones is tiszteletét teszi. Nagyon felakarják dobni mostanában külföldi nevekkel a magyar filmeket.

Vin Diesel és Justin Lin a Halálos Iramban hatodik részének forgatásán. Eléggé nyomják ezeket a forgatási képeket.


Eastwood visszatér, a szokásos morgás mellett a szokásos összeráncolt szemöldökkel fedez fel egy baseball-tehetséget.

Vigyázat, spoileres lehet, de nagyon fun az egész.

Anno a Grindhouse mánia kapcsán készített Eli Roth ál-előzetest, ahogyan akkor többen is, és mostanra jutott el odáig a dolog, hogy Roth filmet kovácsol belőle. A forgatókönyvet Chris Ford és Jon Watts-szal közösen írja. Egyelőre még a Clown van terítéken, ha az elkészül, nekiesnek a Thanksgiving-nek is.

Újabb képet tettek közzé a Hobbitból, a Richard Armitage által megformált Thorint és annak kardját vehetjük szemügyre.


Még két Lawless poszter érkezett, egyiken a jók, másikon a rosszak. Ne feledjétek, szeptember 13. Eddig nyolc pont felett jár Imdb-n, igaz, alig több, mint ezer szavazat, ez nyilván esni fog, de jó kezdésnek bizonyul.


2012. augusztus 24.

Brian De Palma újra rendez, ezúttal egy remake kerül terítékre, amelyben egy vállalati vezető és annak asszisztensének viszályát követhetjük nyomon. Premier jövő februárban.

A múltkori posztereken Lady Gaga és William Sadler, a mostanin Marko Zaror látható. Lassan jöhet majd Mel Gibson, mint a film rossz fiúja, de talán Charlie Sheen sem marad ki, aki az USA elnökét formálja meg Rodriguez filmjében.


Lassacskán körvonalazódik az EX3 is, állítólag még idén neki akarnak esni a forgatásnak - amit nem is csodálok, hiszen még a járókeret-fázis előtt le kéne tudni az utolsó nagy bummot - viszont Chuck Norris nyilatkozata szerint ő már nem szeretne ebben részt venni. Nem tudom ennek mennyi köze van ahhoz, hogy a 72 éves színész már a második rész korhatári besorolásával is kekeckedett, hiszen nem akart káromkodós filmben szerepelni, de ugye alul maradt, így az EX2 megkapta az R-kategóriát.

Mindenesetre azt még hozzátette, hogy nagyon örült ennek a lehetőségnek, hiszen újra találkozhatott a régi haverokkal, és nagyon élvezte a forgatást.


Jó ideje nem hallhattunk már a filmről, amit a Túl jó nő a csajom rendezője hoz el nekünk. Az egész egy vajszobrász verseny körül forog: Jennifer Garner, Hugh Jackman, Olivia Wilde, Alicia Silverstone, és Ty Burrell. Romantikus dramedy, vagy micsoda így elsőre, engem annyira nem kapott el.

A korábban Cogan's Trade címen futó filmben Pitt a maffia megoldóemberét alakítja. Andrew Dominik rendezi, a Jesse James meggyilkolása és a Chopper, a kegyetlen rendezője. Október 19. Amerikában.


2012. augusztus 23.

Akinek tavaly a Tower Heist kapcsán némi melegség öntötte el a szívét azt látva, hogy Eddie Murphy újra a régi szellemiségében poénkodik, az ne nézze meg ezt a filmet. Komolyan.

Az egykor szebb karriert is megélt Murphy ugyanis újra összeállt Brian Robbins-szal, a Norbit és az Üresfejű rendezőjével. Túl nagy pánikra azonban nincs ok, a Thousand Words valamivel jobb munka, de túlzás lenne azt mondani, hogy jó is, inkább csak korábbi közös projektjeik tükrében tűnhet kellemesebbnek.

Murphy újra ugyanazt a nagy dumás karaktert hozza, amit tőle már megszokhattunk, ezesetben a munkahelyén sikeres, a magánéletét nézve viszont kevésbé boldog szerkesztőt alakít. Házának udvarán kinő egy fa, de nem akármilyen: ha kimond egy szót, egy levél lehullik, ha pedig mind az ezer levél elfogy, akkor meghal.

Innentől kezdve kínos, vagy épp kevésbé kínos jelenetek vannak egymásra halmozva, maximum egy vagy két mosolygást érdemlő poénnal megspékelve, miközben elkerülhetetlenül sodródunk a tipikus blőd tanulsággal bíró végkifejlet felé. Kicsit olyan volt, mintha a Hantaboy mintájára készült volna ez az egész, csak a kettő, ha nem is ég és föld, viszont arra mindig nyugodtabb szívvel fogunk emlékezni.

Nézve a Magyarországon sikeres vígjátékokat, nem kétlem, hogy itthon megtalálja a maga célközönségét a film. Viszonylag könnyen elfogyasztható, másfél órás sablon-halmaz, semmi több, ahol még Clark Duke sem tudta feldobni a show-t, nem úgy, mint a Sex Drive-ban tette pár éve.

Nem mondom egy percig sem, hogy nem volt még több lehetőség ebben a filmben, mert az alapötlet jó, csak sokkal nagyobb dramedy lendülettel és több kreativitással kellett volna hozzáfogni. A drámai rész nem marad el ugyan, csak éppen túlságosan is lerágott csont, amit keresztben akarnak leerőszakolni a torkunkon. 4/10, egy könnyed mozdulattal kihagyható darab, de ha uborkaszezon van, akkor talán még el is viselhető. Viszont azt muszáj kiemelni, hogy a film valami piszkosul szépen van fényképezve.


Folytatódik a régisulis trailer-szemezgetés, ezúttal az 1982-es Rambo-t választottam. Durva, hogy már harminc éves film. Meg az, hogy mennyire jobban történet-mesélős előzetesek voltak anno. Legalábbis ez a trailer nagyon belemegy a részletekbe. Legközelebbre valami igazán régi filmet keresek.


Jim Carrey-nek is szánnak egy szerepet a Kick-Ass második részében. Vele még tárgyalnak, viszont Lindy Booth már aláírt egy Night Bitch szerepre. 2013. június 28-án premier.

Bruce Campbell az Evil Dead remake-ről beszélt, próbálta meggyőzni az eredeti film rajongóit, hogy ne ássák el előre a feldolgozást.

A Warner lepasszolta a The Dark Towert. Megint parkolópályára került a trilógia.

Az Amerika Kapitány 2. női főszerepére hárman is versenyben vannak: Anna Kendrick, Felicity Jones, Imogen Poots.

2014. december 19.-re tűzték ki a Despicable Me kis sárga figuráinak, a minionoknak az önálló filmjét.

Josh Brolinnal folynak a tárgyalások, hogy vállaljon el egy szerepet a Crazy for the Storm-ban, amit Sean Penn fog rendezni.

Még közel sem biztos, hogy David Fincher fogja rendezni a Tetovál lány folytatást, de ami fix: Steven Zaillian már dolgozik a forgatókönyvön, de 2014. előtt ne nagyon számítsunk rá.

Oliver Stone filmje, a Savages (Vadállatok, itthon október 4.) lesz a Jameson CineFest nyitófilmje.

Winona Ryder is szerepelni fog a Homefront című Statham-filmben, amelyet Stallone írt. Van egy pletyka is, miszerint Sly is felbukkan a filmben, de ez még nem készpénz.

Végül pedig a jelenleg is tomboló Avengers blu-ray-láz: ezúttal a Kapitány és Hulk videó került fel.

Az End of Watch mellett szintén október 11-én érkezik hozzánk a Dredd, amelyhez érkezett most egy tévés reklám.

Október 21-én támadja be a hazai mozikat Michael Pena és Jake Gyllenhaall, a két zsaru, akik egy HD-kamerával rögzítik közel sem zökkenőmentes mindennapjaikat.

Mivel eddig a filmről nem esett még szó, és a napokban érkezett pár kép, ezért vegyük sorba az eddig megjelent dolgokat.

A John Dies at the End története egy Szójaszósz nevű drogról szó, amelynek segítségével lehet utazni az időben, csak épp nem emberként tér vissza, aki használta. Don Coscarelli, a Fantazma rendezője hozza el nekünk, főszerepekben pedig Paul Giamatti, Clancy Brown, Doug Jones és Rob Mayes.

Premier valamikor 2013. elején.

Elsőnek a poszter, a többi a tovább mögött vár rátok.


Miközben tűkön ülve várjuk a jövőheti EX2 premiert, addig erre a hétre ezek jutottak. Aki eddig kihagyta Ted-et, az feltétlenül nézze meg!

Szerelem a hatodikon / Les femmes du 6ème étage - Francia vígjáték.
Ted - A címre kattintva elérhető a beszámoló, az év eddigi legjobb felnőttfilmje - szerintem.
Csingiling - A szárnyak titka / Secret of the Wings - Aki a csemetéjét moziba vinné, az ugye ne a Tedet válassza, inkább ezt a családi animációs filmet.
Államérdekből / L´exercice de l´État - Francia dráma, még tavalyról.
Szeptember egyik legvárósabb filmje lesz a Brick rendezőjének időutazós sci-fi akciózása. 2072-ben járunk, Joseph Gordon-Levitt a maffia egyik bérgyilkosát alakítja: a jövőből visszaküldött embereket kell kivégeznie. Azonban ő maga is nagyot néz, amikor egyszer csak időskori önmagával találja szembe magát (Willis).


Az Entertainment Weekly tette közzé az első képeket a Stephen King-féle Carrie következő adaptációjáról, amelyben Chloe Moretz alakítja a címszereplőt, anyját pedig Julianne Moore.

Stallone vs. Van Damme. Jövő hét basszus.

2012. augusztus 22.

Előzetes már volt, a sztori érdekes: Denzel karakterének valami nagy csoda folytán sikerül leszállni egy zuhanó géppel, és miközben a média hősnek állítja be, ő kételkedik önmagában, és próbálja felidézni, mi is történt valójában a gépen. Itthon Kényszerleszállás címmel kerül a mozikba jövő február 14-én. A hivatalos amerikai premier pedig még idén november 2-án lesz.


Ezúttal Rock és Gal Gadot pózolt egyet a forgatáson. Ejj, de messze még az a jövő május...


Persze csak teaser szinten, de akkor is: Az itt felsorolt nevek még hagyján, de ha lehet hinni Imdb-nek, akkor Anthony Hopkins és Catherine Zeta-Jones is szerepelni fognak. A végére pedig a premier: 2013. augusztus 2.