2011. március 31.

Ezen a héten nem fogunk traumába esni, hogy melyik filmre menjünk, haha! Mindössze két mozi, amiből az egyiket majd valamikor, de őszintén megmondom, nem akarok kapkodni vele.

A torinói ló - Tarr Béla filmje.
Sorsügynökség - Újabb Philip K. Dick feldolgozás, Matt Damonnal. Majd valamikor nézem, de mint mondtam, nem sietek, sok-sok film van még a képzeletbeli listámon, ami jobban érdekel.

Na majd jövőhéten a Csúcshatás!
Erről a filmről eddig itt még nem esett szó, pedig már egy ideje repkedtek a hírmorzsák, na most akkor összegyűjtöm, mit érdemes tudni a dologról. A Rum Diary (itthon: Rumnapló) egy Hunter S. Thompson regényen alapul, ő írta többek közt a Félelem és Reszketést is. A filmváltozat már jó ideje tervbe volt véve, végül tavaly el is készültek a forgatással. A főszerepet ezúttal is Johhny Deppre osztották.

Paul Kemp alkoholista újságírónak elege lesz New Yorkból, így fogja magát, összecuccol, majd a Karib-Tengeri San Juan felé veszi az irányt. Sikerül elhelyezkednie egy napilapnál, ráadásul pont kapóra jön neki, hogy a rum csak alig drágább, mint az ivóvíz, szóval elkezdi halálra inni magát. A szerkesztőségnél pedig egyetlen épeszű ember sem dolgozik.

A film további szerepeiben itt lesz Aaron Eckhart, Amber Heard és Giovanni Ribisi is. A rendezést ezúttal azonban nem Terry Gilliamre (kááár), hanem Bruce Robinsonra osztották, aki eddig főleg színészként tevékenykedett, valamint a '90-es évek elején rendezett pár tv-filmet. Kíváncsi leszek, mit sikerül összehoznia.

Az eddigi hírek mellett azért is született meg ez az összegző poszt, mivel végre megvan a premier dátuma, hosszú idő után: Amerikában idén október 28-án mutatják majd be. Addig talán a könyvet is sikerül elolvasni, mivel lehet, hogy szégyen, de nekem eddig kimaradt.

2011. március 30.

Vagy mondjuk: "Kapd be a pálcám!"

Harry és Voldemort nagyon nézik egymást ezen a poszteren. A filmre meg kíváncsi leszek, mert nekem az első felvonás bejött.

Jövőre kerül mozikba a Nolan-féle Batman széria utolsó darabja, viszont a Warner már bejelentette, hogy - és most tessék megkapaszkodni - újra kezdik az egészet. Persze új színészgárdával meg minden. Nolan pedig producerként fog részt venni. Basszus, ezt még minek? Inkább örüljenek, hogy valakinek sikerült feltámasztania az egész Batman-dolgot a '90-s évek vérgagyi filmjei után, még ha más megközelítésből, de akkor is. Ötlethiány, az van. Pedig milyen szép is lett volna, ha a három Nolan film után egy jó ideig senki nem nyúl a témához és az emberek így emlékeznek rá. Fuck it.

Ez a film egyszerűen csak jöjjön már! Független mozi Az Őrület Határán rendezőjétől, olyan színészekkel, mint Brad Pitt és Sean Penn. Utóbbi a főszereplő, aki az élet értelmét kutatja, az ötvenes évektől napjainkig.

Amúgy a film majd májusban startol, a Cannes-i Filmfesztiválon, amerikai premier majd csak utána. Előzetes meg erre.

2011. március 29.

Mivel ez két nem túl jó hir egyszerre, ezért gondoltam egy bejegyzésbe sűrítem, csak mert ilyen a kedvem.

Az első az, hogy az Apollo 18 idei premierjét áttolták jövő év elejére. Ez amúgy elég rossz ómen, mivel nem jó szándékból halasztják el a bemutatókat legtöbbször.

Aztán a rosszabbik hír, hogy nagy az esély rá, hogy nem lesz Kick-Ass folytatás, hiába zabálta a nép két pofára. Az indok: egyszerűen senki nem ér rá. Amúgy anyagilag nem termelt túl jól a film, de sokakkal együtt én is imádtam.

Zach kopasz, Tyson-tetkó befigyel, és egy majom is. Május 26., tudjátok. A helyszín pedig ezúttal Bangkok.

2011. március 28.

És akkor íme egy újabb remek példa arra, hogy a teljes kiszámíthatósággal, valamint a csúcsbéna karakterépítésekkel mennyire el lehet tolni egy amúgy jó irány felé mutató filmet. Mert bizony ott volt a lehetőség, hiszen már csak a látvány miatt nem sajnálom így utólag sem a mozijegy árát, ergo egy faszább forgatókönyvvel még akármi is lehetett volna belőle. Mondjuk pont az amit vártam?


Az első képkockák láttán némi nyugodtság öntötte el a lelkem, hiszen kapásból híradó bevágások arról, hogy a Földet megtámadták. Gondoltam elég hamar a mély vízbe dobtak minket szerencsére... erre ugrás vissza az időben 24 órával: napfény, L.A., laza zene, feelgood hangulat, tudjátok, a szokásos. Majd jöttek szépen sorban a karakterek, kezdve a frissen nyugalmazott őrmesterrel, a szűzzel, a vőlegénnyel, a testvérét gyászoló katonával, szóval amit csak eltudtok képzelni. Ha jártas vagy Hollywood sablon-világában, akkor már előre kitaláltad, ki fog következni.

Maga a történet amúgy egy maroknyi katona civil-mentő akcióját mutatja be: három órájuk van, aztán érkezik a bombázás. Amúgy kicsit ez így jobb volt, hogy a katonákkal vagyunk, és nem a hétköznapi ember szemszögéből látjuk a történteket. Az ilyen esetekből ugyanis a 2012 után már elegem lett kicsit.

Mint azt már említettem: a látvány nagyon is büntet. A még támadás alatt álló, lepusztult nagyvárosi kép így a vásznon tényleg hatásos volt. És persze a harcok, azok minden alkalommal megállták a helyüket. Magas fokozaton pörgött minden, ahogy az illik. Sajnos itt a pozitívumok száma ki is fullad. Néhol bekúszik egypár üresjárat, valamint a drámák, és itt van a film gyenge pontja. Ugyanis látszik, hogy az álomgyár nem képes tanulni a saját hibáiból, például, hogy az ezerszer lerágott csont sokadszorra már nem finom. És itt tényleg a klisés drámai vonalakra értettem. Nevetséges volt. Egyszerűen nem értem, egy ekkora látványfilmet miért kellett ilyen dolgokkal elb*szni. És akkor még a párbeszédekre ki sem tértem.

Mert azok külön fejezetet érdemelnek. Ha el is megyünk a tűzharc közben poénosnak szánt beszólások mellett, még akkor is marad elég, amelyek miatt a fejed fogod majd. Egyszerűen olyan sablonos minden duma, hogy egy fájdalom volt hallgatni. Simán ellehetett volna tekerni az egészet, nem vesztettünk volna semmit. Olyannyira lelassították a tempót, hogy csak mosolyogtam, amikor a teremben már a negyedik ember kapta elő a mobilját megnézni, mennyi az idő. De amúgy tényleg, amíg a harcok voltak, nem volt semmi gond, de amikor diskuráltak, akkor mintha egy helyben topogott volna a film. Amúgy próbálták ezeket a dialógusokat valami magasba emelő zenével még diadalmasabbá tenni néhol, de semmit nem értek el vele. Most nézem amúgy, az író egy bizonyos Christopher Bertolini, akinek kb. ez a film harmadik írása, őt kell megdobálni érte.


Aaron Eckhart először kissé furcsa választásnak tűnt, mint főszereplő, de voltaképp hamar "megszoktam". Amúgy bírom őt, meg jó színésznek tartom, csak bennem még mindig a Thank You For Smoking-os reklámszakemberként él főképp (meg persze Two Face), így őrmesterként furcsa volt látni, legalábbis nekem. Meg persze tény, hogy egy ilyen típusú filmre az emberek nem feltétlenül a színészi játékok miatt ülnek be, vagyis Eckhart minden bizonnyal csak húzónévként volt jelen.

Először még simán 6 pont lett volna, de az utolsó nagyobb hajrá előtti "meg kell mutatnunk kik vagyunk"-szintű hegyibeszéd egy valóságos kegyelemdöfés volt a filmnek, szóval nem tudom azt már megadni. Az utolsó képkockákon pedig csak nevetni tudtam.

2011. március 27.

Mondjuk a Kegyetlen Bánásmódot (Intolerable Cruelty), este hatkor a Viasat 3-n. Coen film ugyan, bár nem a legjobb (az még mindig a Lebowski), de vasárnap estére kellemes kikapcsolódás lehet, ha még nem láttad, vagy mondjuk nem mostanában.

Egy válóperes ügyvédről szól (Clooney), akinek megtetszik újdonsült ügyfelének felesége, akitől ugye épp válni készül.


Na jó, ha nem is írják, de a stúdió annyira biztos abban, hogy a reboot sikeres lesz, hogy már meg is van a folytatás forgatókönyvéért felelős ember, ő pedig James Vanderbiltet. Ő volt az, aki például a Fincher-féle Zodiákus szkriptjét is írta.

Eredetileg a negyedik Pókembert is ő írta volna, de ugye a sztori ismerős: kirúgtak mindenkit, és jött az újraforgatás lehetősége. Most viszont Vanderbilt visszakerülhet a fedélzetre.


Azt még hozzátenném, hogy ő fogja majd írni a Total Recall remake-t is.
Ugyanis kapásból a hat főbb szereplő kapott egy-egy külön posztert. Sok újat nem mondanak ugyan, de elég szépen beindult a marketing a filmmel kapcsolatban, mármint ami a mennyiséget illeti.

Hát látványosnak látványos lesz, ezt az előzetesből leszűrhetjük, innentől már az adaptációnak is sikerülnie kell és akkor nem lesz gond. Mondjuk nekem a Sheen-féle filmmel sem volt bajom (basszus ezer éve nem láttam már), de erre is kíváncsi leszek azért.

2011. március 25.

Ebbe a videóba belesűrítették Steven Seagal összes csonttörését, amelyeket az évek alatt véghezvitt. Természetesen a Filmdrunk jóvoltából.

A helyzet az, hogy sokakkal ellentétben bennem nincs meg az a nagy várakozás a filmmel kapcsolatban. Sosem voltam nagy X-Men fanatikus, még akkor sem, ha a filmek többnyire bejöttek. Persze nem zárkózom el az előzményfilmtől, mert például az előzetes bejött. Mondjuk ha már eleve így ülök le hozzá majd, akkor nem fogok nagyot koppanni rosszabb esetben. Most ezt a képet nyomta fel a netre a stúdió.

Direkt a tovább mögé tettem, mert aki nem akarja lelőni bizonyos szinten az élményt, az ne nézze meg. Én kicsit elemezgettem, és ha ez a poszter tényleg a film csattanóját is takarja, akkor megszívtam. De akkor meg minek csinálnak ilyen posztert?

Egyenesen a Moon rendezőjétől.

2011. március 24.

Úgy tűnik, ez főleg az előzetesek napja. Még egy korhatáros Your Highness előzetes, és még mindig az év egyik legvártabb vígjátéka, persze a Másnaposok 2. és a Paul mellett.

<a href="http://video.msn.com/?mkt=us&amp;brand=msn%20video&amp;from=sp&amp;vid=741da3f6-e99d-421b-b537-bdbf45a87a9c&amp;src=FLCP:sharebar:embed" target="_new" title="Exclusive: 'Your Highness' Trailer (Mature Audiences)">V</a>

Amúgy hamarosan érkezik majd ám írás is valamilyen filmről, csak ezen a héten baromira kevés időm van sajnos, erre a néhány posztra is épphogy futotta. De majd lesz pótlás, meg moziba is kéne menni a hétvégén, sőt, néhány újranézés is be van tervezve.

Carrey újra nevettet, illetve csak próbál. Mindenesetre ráférne már egy kiadós vígjáték, de tartok tőle, hogy nem ez lesz az ő visszatérése, vagy mi. Nekem még mindig az egyik kedvenc komikusom, elég a régi sikereire gondolnom, amiken felnőttem.

Jim a filmben csomagon kap hat pingvint, akikkel nincs egyszerű dolga, kezdődhet a felfordulás, meg minden egyéb.

Engem a sok lehúzó kritika sem rettentett el a Föld Inváziójától, majd a héten már remélem azt is sikerül pótolni. De azért erre a napra is jutott premier, majd egyszer azokat is.

Ébredj velünk! - Amerikai vígjáték Diane Keatonnal és Harrison Forddal.
Millenium 3. - A kártyavár összedől - dán-német-svéd krimi-thriller-dráma. Ennyi azt hiszem.
Sucker Punch - Álomháború - Ezt majd feltétlenül. Bízom Snyderben.
Sas - Történelmi kalandfilm.
Oké, akkor én ezt most akarom, akarom, akarom! Több trailert lehet, hogy nem nézek már meg a filmig. De az még amúgy rohadt messze van.

Steve Rogers jelentkezik a második világháborúba, hogy a hazáját szolgálja, de elutasítják. Helyette részt vesz egy titkos programban, ahol miután egy szérumot beadnak beki, bivalyerős lesz. Így lesz belőle Amerika Kapitány, vagyis az Első Bosszúálló.



A trailer közepén a "Mr. Stark" az ott Tony apja? Gondolom igen.

2011. március 23.

Na ez így egész jónak tűnik, legalábbis így elsőre. Négy fotós története, akik Dél-Afrikában, a '90-es években teszik kockára az életüket. Itt lesz Ryan Philippe, Taylor Kitsch, Steven Silver és Malin Akerman.

Az Akira egy észvesztően jó anime a '80-as évekből, amelynek élőszereplős változata lassan, de biztosan alakulgat már. Nem tudom, mennyire lesznek képesek jól vászonra vinni a rajzfilmet, de majd kiderül. Mindenesetre nem éppen gyerekeknek való animáció volt.


Jelenleg Tetsuo és Kaneda szerepeire akad néhány jelölt, akiknek elküldték a forgatókönyvet. Míg előbbire James McAvory, Robert Pattinson és Andrew Garfield az esélyes, addig utóbbira Joaquin Phoenix, Michael Fassbender, Chris Pine, Justin Timberlake, és Garrett Hedlound.

Az adaptációt Albert Hughes rendezi, a Warner égisze alatt.

2011. március 22.

Ismét játék egy bizonyos számmal (Number 23?) és a dátummal (Omen?), ebből lesz a 11-11-11. Hősünk életét előbb csak végigkíséri ez a szám, később rájön, hogy ezen a napon történni fog valami.

A filmet amúgy november 10-én mutatják be - ha egy nappal későbbre teszik a bemutatót, akkor itt is stimmelt volna a szám.

Ha a trailer megvolt, akkor itt is az első poszter a filmhez. Néhány városi fiatal srác szembeszáll a közelbe lezuhant űrlényekkel. A film amúgy májusra érkezik Angliába.

2011. március 21.

Szóval szerintem az Affleck-féle Daredevil nem volt annyira vészes, mint sokak szerint. Rengeteg hibája volt ugyan, de nálam egy 6 pontos filmnek elmegy. A reboot jó ötlet, főleg, hogy Slade sokkal jobban rámegy majd a karakterekre.


Nemrég felröppent egy pletyka, miszerint Robert Pattinson fogja játszani Fenegyereket. Hamar meg is cáfolták. Szerintem amúgy Pattinson nem egy szuperhős-kaliber. Viszont Twilight ide vagy oda, a Remember Me-ben például jól játszott, csak eléggé beskatulyázták, mint sápadt vámpír.

Slade hozzátette, hogy egyelőre még egy színész sem került szóba.
Adrien Brody egy kocsiban ébred, egy erdőben. Nem tudja hogy került oda, mint ahogy azt sem, miért van nála pisztoly. Na meg egy holttest a hátsó ülésen. Végül a rádióból összeáll neki a kép: rablás miatt körözik.

A thriller majd valamikor idén érkezik, pontos dátum egyelőre nincs.

Már a megjelenés napján akartam közölni (március 16.), de kiment a fejemből. Szóval végre megjelent a Family Guy első évad DVD-n is.

A játékidő összesen 312 perc, a kiadvány pedig 2 lemezt tartalmaz. Az ár elég "barátságos", mármint ha a sorozatos DVD-ket nézzük, ugyanis például XPressen 3790 Ft.

Az Empire közzétette a szerintük 33 legjobb cameo vendégszereplést. Érdemes végigpörgetni, ha nincs más dolgod mondjuk.

Ide kattintva olvashatod.

2011. március 20.

Dőljünk most kicsit hátra így a hétvége utolsó óráira. Összeválogattam néhány képet a filmből, meg akkor a vége-zenét is benyomom a Sigur Ros-tól. Nekem a film rohadtul bejött, tudom, sokan nem szeretik, de én azért kitartok mellette. Ez a szám pedig már jó régóta fenn van a lejátszómon. A filmet meg újra kéne nézni.



Méghozzá a nyárra érkező záró epizódról ugye. Nekem a Halál Ereklyéi első felvonása bejött, biztos sok család nézett egy nagyot, akik a kisgyereküket vitték el rá. Az utolsó rész már 3D-s lesz, egyelőre hazai premier nincs kitűzve, az amerikai viszont július 15.

Vége mindenféle találgatásnak: most már hivatalos a hír, miszerint Joseph Gordon-Levitt Alberto Falcone-t fogja megformálni a The Dark Knight Rises-ban. Ő mondjuk nem egy túlzottan ismert gonosza a történetnek, de aki olvasta a Long Halloween képregényt, az biztos vágja.


Falcone alteregója amúgy a Holiday Killer. Kíváncsian várjuk amúgy, mit hoznak majd ki ebből az egészből, jövő nyár még messze van. A sok korábbi pletykával ellentétben végül most egészen más a karakterek felállása, de bízzunk Nolan-ben.

Ja, végül egy kép a képregényes Falcone-ről.

2011. március 19.

Mostantól bizonyos időközönként lesz majd ilyen is. Azt hiszem a cím mindent elárul, elsőként pedig a Bruce Willis Blues Band - Devil Woman című száma kerül terítékre.



Amúgy még van pár név a listámon, majd valamikor folytatjuk. Eredetileg egy posztba lettek volna sűrítve, de úgy döntöttem, külön bejegyzést is megérnek.
Morgan Spurlock gondolom innen-onnan ismerős lehet - ha névről mégsem ugrik be, akkor ha azt mondom, Super Size Me, így már megvan talán. Abban a dokumentumfilmben egy hónapig mekis kaján élt, most azonban a reklámbiznisz lesz a fő téma.

Már közeleg a premier napja (április 28.), bár nem mondom, hogy ez számomra az év legvártabb filmje, de azért várós valamennyire. Két újabb posztert dobtak ki a Thor-hoz, csekkoljátok Ti is!



2011. március 18.

Mostanában elvagyunk látva animációkkal, tehát egy rossz szavunk sem lehet, mindenki megtalálja a maga kedvencét. Olyasmi reményekkel ültem be a Rangóra, hogy nekem talán ez lesz az idei favorit ezen a téren, de picit csalódottan jöttem ki a moziból. Na persze nem voltam a véglegekig elkenődve, hiszen egész pofás animáció lett, viszont egy-két fokkal jobbra számítottam.


Azt hiszem, a 12-es karika egy picit kevés volt, ellenben egy 16-os már túlzás lett volna. Ugyanis a megannyi gyerekes poén közé elég sokszor becsúszik egy-egy felnőtteknek való utalás, igen van, hogy a felnőttes témákból. Nagyon megy az ingázás végig, hogy most akkor voltaképp ki is a célközönség. Sajnos nem mindig jött össze remekül a koncepció és ezt baromira sajnáltam, de mégsem ez lett a film Achilles-sarka.

A címszereplő kaméleon a terráriumával együtt kirepül egy kocsiból, a semmi közepén. Eljut egy vadnyugati kisvárosba, ahol hamar rájön, csak úgy tud érvényesülni, ha kemény arcnak adja ki magát, amely egy akció után odáig vezet, hogy sheriffé avatják. Aztán jönnek a bonyodalmak, ugyanis a szimplán csak Pornak nevezett kisváros vízhiányban szenved.

Akárhogy is, ez egy western. Méghozzá a ízig-vérig az, hiszen remek a látvány, a zenék pedig csak rátesznek egy lapáttal. Mindamellett tisztelgés megannyi film előtt, hiszen végig megy a homage innen-onnan. Természetesen főleg western-témákból, van is miből meríteni. Öröm nézni továbbá, ahogy sziporkáznak a jelenetsorok, amelyek - nekem legalábbis - egyetlen perc unalmat sem jelentettek, hiszen a játékidő pikk-pakk elszállt, észre sem vettem. Tényleg pörög a film, de természetesen a drámázás sem maradhatott el. Ezek közül csak azokkal kapcsolatban bírtam venni a lapot, amelyek Rango lelki világáról szólnak, a többi valahogy elment a fülem mellett.

A karakterek amúgy veszettül bejöttek. Kapásból Rango, aki már a legelső percektől kezdve szimpatikus, ahogy a hawaii ingben ugrándozik. Fear and Loathing? De a többi szereplőre sem lehet panasz: a gonosz megfelelően kőszívű, aki humoros, azon tényleg nevetsz, viszont aki paraszt, az tényleg paraszt, haha. Na de komolyan, mind a csörgőkígyó, mind pedig a már szinte bizarr kinézetű, nyílvesszővel átszúrt fejű madár jók voltak, persze még sorolhatnám. A folyton felbukkanó, zenélő baglyok pedig csak még inkább hozzápakoltak a western hangulathoz.

Ami viszont még nem tetszett, hogy sajnos az ezerszer lerágott klisék miatt sem lett tökéletes élmény a Rango. Bizony, néhol ugyanis akármennyire eredeti és vicces, máshol annyira kiszámítható, sajnos nem épp a jobbik értelemben. Oké, tudom, hogy ez animáció, de akkor is, kicsit szúrta a szemem. Voltak pillanatok, amikor egy kész felüdülés volt az egész, máskor meg pont, hogy az ilyenek rontották el. Igazából ilyenkor is érezni lehetett, hogy ez most a gyerekeknek készült, de aztán jöttek valami komolyabb szkeccsel, ami már nekünk szólt.

Igazság szerint inkább eredeti hangon szerettem volna megnézni, na de majd a DVD megjelenéskor talán. Nem akarom leszólni a szinkront, mert ezúttal színvonalas volt, de nagyon hiányoztak az eredeti hangok.

Valójában megértem azokat, akiknek a végletekig bejött, és hát azokat is, akik a hátuk közepére sem kívánják még egyszer. A pontszám legyen 7/10, meg mondjuk egy fél, de gondolkoztam a 8-on is, talán majd ha egyszer újranézem, felkúszik oda is. Szerettem volna szeretni, de talán túl bizakodó voltam, és így egy nagyon kicsit koppantam sajnos.

2011. március 17.

Nekem annak idején a The Thing című film nagyon durván bejött, nem olyan rég zsákoltam be lézerlemezen is. Hamarosan érkezik az előzményfilm is, amelyből érkezett egy kép, Joel Edgerton látható rajta.

Maga az előzmény októberre érkezik Amerikába, talán egy hófúvásos téli estén majd mi is csekkolhatjuk.

Most jövök a Rangóról - elvileg úgy volt, hogy egy füst alatt a Föld Invázióját is letudjuk, de azt majd máskor inkább - majd valamelyik nap írok róla. Most pedig ezek vannak:

Fütyülök az egészre - román, svéd dráma.
Dobolj, ha tudsz - zenés szerb dokumentumfilm.
Pál Adrienn - francia, holland, magyar, osztrák dráma. WTF?
Sanctum - Cameron (mint producer) anyagilag bukta filmje, néhány bajba jutott búvárról. Persze 3D.
A Föld Inváziója - Csata: Los Angeles - Mint már mondtam, eredetileg ez is ma jött volna, de majd szerintem jövő héten.
Ez a film egy az egyben Tom Hanks kezei alól kerül majd ki: ő írta, rendezte, valamint a főszerepet is magára vállalta. Egy idősödő férfit alakít, akit kirúgnak a munkahelyéről, majd gondol egyet és újra beül az iskolapadba. Aztán meg szerelmes lesz a tanárába, akit mellesleg Julia Roberts formál meg.

A filmet július elsején mutatják be Amerikában. Itt meg a trailer.

Már korábban írtam róla, hogy a három Amerikai Pite mozifilm után egy negyedikkel is próbálkoznának a készítők hosszú idő után, ráadásul az eredeti szereplőgárdával. Nemrég derült ki, hogy Sean William Scott, Jason Biggs és Eugene Levy már a fedélzeten tartózkodik.


A többiekben még reménykedhetünk, de akiket nem láthatunk a szereplők közt minden bizonnyal, az Michelle, Finch (sajnos), Jessica és Nadia.

Ha minden jól megy, jövőre már a mozikba kerül a film, amelynek American Reunion lesz majd a címe és nem az elmúlt évek "American Pie Presents" címmel futó filmek színvonalát hozza.

2011. március 16.

Múltkor esett róla szó, hogy ki vállalná be a reboot-ot, de akkor azt most tessék elfelejteni, főleg, hogy ott még semmi konkrétum nem volt, csak hogy folytatás helyett újra kezdik az adaptációt. Ugyanis immár konkrét fejlemények vannak a Daredevil - Fenegyerek újraforgatásának ügyében. David Slave, aki többek közt a 30 Nap Éjszakát is rendezte, került a project élére. Amúgy a forgatókönyv már készen van, David Scrapa vetette papírra, akinek ez pontosan a harmadik szkriptje. Az első annak idején az Úszó Erőd, míg a második az Amikor Megállt a Föld volt.

Egyelőre még nem szerződtettek le senkit a filmre, sőt, az ellenség kiléte sem publikus.
Szerintetek sem olyan jók ezek a poszterek?

A filmet már bemutatták néhány fesztiválon tavaly, hivatalos mozipremierről egyelőre nincs hír. Egy fiú, aki miután az egyetemen több emberrel is végez, öngyilkos lesz. A történet viszont a szüleire koncentrál rá inkább, hogyan dolgozzák fel a történteket.

Michael Sheen, Maria Bello, Moon Bloodgood és Meat Loaf - csak néhány név a filmből.

2011. március 15.

Vagyis a Source Code.

Hát izé... először nem akartam látni, de végül nem bírtam ki és megnéztem. Nem rombolt az élményen, tehát aki kíváncsi a filmre, az nyugodtan lecsekkolhatja. Mézesmadzagnak kiváló. Amúgy a hangulat ott lesz, főleg azzal a vonós zenei aláfestéssel. Talán nem rontják el, ez így elég meggyőző kezdés lett, pedig általában távol tartom magam az efféle videóktól.

A filmben Jake Gyllenhall egy vonaton ébred, percekkel egy katasztrófa előtt. A tragédia bekövetkezik, majd újra felébred, szintén ugyanakkor. Ez egészen addig, amíg meg nem akadályozza a balesetet. Mindez a Moon rendezőjétől.

Nálunk július 7-én kerül a mozikba a Your Highness, vagyis a Király! Előzetes itt, ezúttal pedig ezek a karakterposzterek érkeztek.

Joseph Gordon Lewitt közelgő új filmje, amelyben egy világot totál lenéző fickót alakít. Az előzetes után itt egy poszter is, a cím elég Metallica. Várjuk? Naná.

2011. március 14.

Most egy kicsit gondban leszek ezzel az írással, pedig általában nem szokott különösebb problémát okozni, ha pár héttel korábbi emlékek után kell nyúlnom. De mivel a Shanghai-ra nem éppen a maradandó élmény volt a legjellemzőbb tulajdonság, ezért lehet, hogy jobb lett volna inkább friss emlékekkel leülni és írni róla. Amúgy kétszer kellett nekifutnom a filmnek, mivel elsőre bealudtam húsz perc után - na jó, erről nem feltétlenül a film tehetett, főleg, hogy az eleje még úgy ahogy izgalmas is.

Talán úgy lehetne legjobban körülírni, hogy bár elég rendesen beszippant ez a keleti hangulat, megspékelve a sok éjszakai jelenettel, de valahogy az egész film túlságosan üres. Nézed, nézed, de nem igazán lepődsz meg semmin, ráadásul amikor már sokadszorra az órádra pislogsz, már tudod, hogy nincs remény. Néha próbál beindulni a gépezet, de sajnos még idő előtt megadja magát.

A másik dolog, hogy valahol egyszerre próbál romantikus, történelmi és politikai is lenni. Oké, ez így még rendben is volna, hiszen ebből még talán valami jó dolog is kisülhet. De nem így lett, a készítők ugyanis mintha elvesztették volna az irányítást és nem nagyon akart összejönni a mutatvány. Az pedig tényleg már csak hab a tortán, mennyire el lett nyújtva - hozzáteszem feleslegesen.

Magáról a sztoriról inkább csak nagy vonalakban: Paul Soames (John Cusack) Shanghai-ba utazik a második világháború idején, miután barátját (Jeffrey Dean Morgan) meggyilkolták. Miközben Paul beépül, hogy kinyomozza a halál okát, szerelmes lesz. Ennyit bőven elég is tudnod róla.

Amit viszont egész jól eltaláltak, a már említett sok éjszakai jelenet, az esős Shanghai-al keverve, mindehhez társul Cusack remekre szabott narrációja. Az ilyen részeknél szippant be igazán a film. Mint színész, remekel ismét, de valójában az egész kaszting jól össze lett válogatva, nem tudnék belekötni. Nem spóroltak azzal sem, hogy bemutassák az ottani durvulásokat, legyen az egy random utcai lövöldözés, lázongás, hatósági brutalitás. Welcome to Shanghai.

Nem mondom, hogy sokat vártam, de azért ennél némileg többet, és még így néhány hét után sem fordult a fejemben, hogy 5/10-nél többet adjak. Úgy látszik, annyira mégsem voltam gondban az írással, haha.

2011. március 13.

Végre. Konkrétan örülök, hogy nem kell őszig várni a hetedik évadig. Egészen pontosan június 27-től folytatódik a széria. Kíváncsi leszek, merre mennek tovább, mivel a hatodik évad utolsó részével igencsak lógva hagytak minket. Már hiányzik a sorozat, remélem tovább viszik a színvonalat és nem lesz olyan mélyrepülés, mint az ötödik évadnál, mert az egy az egyben nem jött be sajnos... ellentétben az első hárommal például.

Nem vagyok nagy tévés, de ma este aki újrázná a Trópusi Vihart, az megteheti kilenckor a TV2-n. Persze szinkronos, amellyel kb. a poénok fele más értelmet nyer, de ez is valami, hogy ilyen film kerül adásba egy magyar kereskedelmibe. Kíváncsi leszek, mennyire vágják meg.

Update: nem vágták meg.
Annak idején a Hobo with a Shotgun egy kamu-trailer volt, amellyel a rendező Jason Eisener egy grindhouse-versenyre nevezett be. Végül úgy esett, hogy film is készül belőle, amelyben Rutger Hauer egy csövest alakít, aki úgy dönt, hogyha a maga módján is, de rendet tesz. Ez a poszter meg egyszerűen csak kurva jó.

Már a magyar premier is adott: június 16. Várjuk? Oké, én még a legelső teaser után totál nem erre számítottam, de a teljes előzetest elnézve simán jöhet. J.J. Abrams következő dobása a Super 8 lesz: 1979-ben egy kisvárosban néhány srác amatőr filmet forgat, amikor is vonatszerencsétlenség történik. A felborult szerelvényből kiszabadul valami. Innentől kezdve egyre különösebb dolgok történnek a környéken.




2011. március 12.

Nic Cage végigrepeszt a verdájával, miközben nem kímél senkit és semmit, hatalmas káoszt hagyva maga után. Hát igen, milyen szép is lett volna, ha ez maximálisan teljesül is. Valami ilyesmire számítottam, mert konkrétan ezt kellett volna képviselnie a filmnek, és ez részben össze is jött, részben pedig nem. Egy igazi B-kategóriás mozi a '80-as évekből, amely néhol már túl komolyan veszi magát, máskor viszont önmaga paródiájába fullad. Pedig Cage egyenesen a pokolból tér vissza egy pokoli frizurával, hogy elrabolt unokáját kiszabadítsa egy szekta karmai közül, mielőtt azok teleholdkor feláldozzák.


Amit feltétlenül a pozitív oldalra kell sorolni, azok az akció, illetve az üldözési jelenetek. Na itt nem spóroltak sem a kegyetlenséggel, sem a tempóval. Minden a helyén van, tényleg megy a trancsír, ilyenkor teljesedik ki igazán a film valódi arca, amit vártunk az előzetes cuccok alapján. Ráadásképp a finálé előtti hosszabb kocsis üldözés úgy konkrétan odaszegez a székhez, annyira feszes. Magával a film tempójával sem volt különösebb gond, leszámítva egy-két üresjáratot, amikor párszor azért az órámra kellett pislognom. Meg persze az olyan hülyülések sem maradhattak el, mint amikor például Cage szex közben lövi szét a betolakodó fickókat, na azon tényleg röhögtem, még akkor is, ha korábban ezt a jelenetet már láttam. Kár amúgy, hogy az efféle hülyülésekből nem volt olyan sok, azt hittem dúskálunk majd a hasonló szkeccsekben.

Az iromány elején említettem a sztorit, azt hiszem, ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy a Cage által megformált Milton nyomában ott lohol a Könyvelő... és itt álljunk is meg egy pillanatra! William Fitchner karaktere olyan szinten uralja a jeleneteit, hogy már tényleg azt vártam, mikor bukkan fel legközelebb. A helyzet az ugyanis, hogy elég masszívan lemossa a többieket a vászonról. Öröm volt nézni, amit művel, üde színfoltja lett a filmnek. Mint színészt, sosem kedveltem annyira, de itt most végre, ha csak másfél órára is, nekem a kedvencem volt.

Ha pedig a színészeknél tartunk, akkor Nicolas Cage. Valójában nem volt nagy was ist das ez a karakter, igazi fapofával végignyomott, bosszúra éhes fickó volt, amilyen például Rock a Faster-ben. Viszont még most sem tudom eldönteni, mennyire lett volna jobb - vagy rosszabb? - valaki más a helyére. Na mindegy is, szeretjük Cage-t, az a lényeg. Mellette Amber Heard remekül asszisztált, David Morse pedig nem is tudtam, hogy szerepelni fog. Ellenben akivel tényleg nem voltam túl elégedett, az Billy Burke, a szekta vezérének szerepében. Egyszerűen nem tudtam őt komolyan venni egy pillanatig sem. Persze az is lehet, hogy a szörnyen rossz szinkron tehetett róla, mert például az ő hangja valami nagyon irritáló volt. A film egyértelmű ásza Fitchner volt, és kész.


Elérkeztünk oda, hogy a negatív oldal. Amin picit fogtam a fejemet, azok a párbeszédek voltak. Nem tudnék felidézni már egyet sem, de volt, amikor akkora hülyeségeket mondtak, amiket ráadásul komolyan is gondoltak, hogy tényleg nem értettem, ezt most minek. Aztán a drámázás, ami persze kellett, hiszen egy elrabolt csecsemő körül forgott a történet, de sajnos túlzásba is estek sokszor ezen a téren. A másik pedig, hogy amilyen jól indult az egész dzsembori, a végére már annyira átment valami...hát valami egészen másba. A már említett üldözéses jelenetet követő, az utolsó kb. 20 percet legszívesebben kitörölném az emlékezetemből. Főleg a legutolsó percek, amik már végképp megadták a kegyelemdöfést, és áldottam az eget, hogy vége.

Sajnos egy kihagyott lehetőségként végezte a Drive Angry, lehetett volna még rajt mit csiszolni. Minden korábbi hype-anyag után én másra számítottam, de a sok lehúzó kritikát elolvasva azt hittem, rosszabb lesz. Komolyan, ha jobban összekapják, lehetne akár egy eszméletlen 8 pontos trash-hülyülés, amilyennek valójában lennie kéne. Viszont marad így 6/10, utólag visszagondolva egy percig sem bántam, hogy megnéztem. Sőt, újra nézhető, majd valamikor sokára, de semmiképp sem a közeljövőben.

2011. március 11.

Ismét elérkezettnek láttam az időt, hogy egy posztba sűrítve írjak pár filmről, amelyekről amúgy nincs kedvem és/vagy időm és/vagy erőm többet írni. Ezúttal a megszokott öt helyett három jutott, csak hogy végre ezekről is ejtsek pár szót, mert már ki kellett írnom magamból.

Charlie Bartlett - Az élet iskolája
Na, ettől a filmtől annyira jó kedvem lett, hogy nagyon. Még anno megjelenés tájékán láttam félig-meddig, de nem volt túl sok épkézláb emlékem róla, aztán múltkor (jó múltkor) láttam 599-ért, be is került a gyűjteménybe. Pár hete repült a lejátszóba, a film pedig teljesen jó hangulatot áraszt. Charlie Bartlett (Anton Yelchin, akit már jó régóta nagyon bírok) gazdag anyuka gyereke, bekerül egy állami iskolába, ahova nehéz a beilleszkedés, főleg neki. Ám amikor ő lesz a suli önjelölt pszichiátere, máris nagy lesz a népszerűsége, és bele is szeret az igazgató (Robert Downey Jr.) lányába (Kat Dennings), aki ezt nem nézi jó szemmel. Néhol picit kiszámítható ugyan, ráadásul van amikor csöpögősebb a kelleténél, de azt hiszem, hogy 7/10.


Daredevil - A Fenegyerek
Na, ez eddig totál kimaradt, nem is értem, hogyan. A múltkor elcsíptem a tv-ben, és most az egyszer áldom az eget a reklámoknak, mert jót tett picit, hogy félóránként tudtam szellőztetni az agyam mellette. Nem egyszerű film, abból a korszakból, amikor több gagyi képregényfilm is érkezett, de a Daredevil esetében én kicsit rosszabbra számítottam. Matt Murdock gyerekkorában megvakult, azóta érzékei kifinomultabbak az átlagosnál jóval. Nappal ügyvéd, éjszakánként pedig ő Daredevil, a jelemzes igazságosztó. Ben Affleck nem a legjobb szuperhős karakter ugyan, de Colin Farrell zseniális volt Bullseye személyében. Michael Clarke Duncan picit már túlzás volt néhol, de Jon Favreau viccesen aszisztált Affleck mellett. Mint mondtam, rosszabbra számítottam, először 5 lett volna, de 6/10.


Collateral - A halál záloga
Ezt a filmet most néztem meg harmadszorra, de talán most először eredeti nyelven, és hát még mindig lenyűgöz. Michael Mann zseniális rendező, ezúttal is elkapta a fonalat. Amolyan éjszakai film, erről a hangulat, a Los Angeles-i bevágások és a zenék is tehetnek. Max (Jamie Foxx) taxisofőr, akinek ezúttal egy bérgyilkost, Vincent-et (Tom Cruise) kell fuvaroznia. Öt áldozat, egy éjszaka alatt. Nincs kiszállás. Olyan arcok bukkannak fel rövid időkre még, mint: Javier Bardem, Mark Ruffalo, Forest Whitaker, ja és egy mondat erejéig Jason Statham. Az van, hogy Foxx remekel a kissé visszahúzódó sofőr személyében, míg mellette Cruise az úriember bérgyilkosként egyenesen fantasztikus. Sajnos a végén a "csattanót" már előre lehetett látni, viszont a diszkós jelenet azt hiszem, mindenképp megdobja egy ponttal. Így 8/10.