2011. január 31.

Mostantól lesz ilyen is, bizonyos időközönként. Egy már olvasott könyv és annak filmváltozatának összehasonlítása, végül pedig majd kilyukadok oda, melyik is a jobb. Mert hát nem minden esetben a könyv, csak nagy részt.

Elsőként akkor Bret Easton Ellis második regényét, és annak adaptációját vesézzük ki. Az 1987-ben megjelent regény a Camden egyetem diákjait mutatja be, azon belül is főleg egy szerelmi háromszöget láthatunk. Sean Bateman szerelmes Lauren Hynde-ba, aki a volt barátnője Paul Dentonnak, aki viszont szerelmes Sean-ba. A regényben mindig más szereplő mesél, egyes szám első személyben. Ami az egyiküknél szerelem, az a másikuknál fellángolás. Külön érdekesség, hogy itt már feltűnik Patrick Bateman (Sean bátyja), aki Ellis következő regényének, az Amerikai Psychónak a sorozatgyilkosa.

A könyv filmváltozata 2002-ben készült el, a szereplőket olyan színészek keltik életre, mint James Van Der Beek, Ian Somerhalder, vagy épp Shannyn Sossamon.

A tovább mögötti rész elég spolieres, csak az kattintson, aki kíváncsi arra, mit sikerült átvinni a filmbe, és mennyire lett jó adaptáció.

Rutinos DVD gyűjtők gondolom levágták, hogy ebben a posztban az occsó' lézerlemezekről lesz szó. Az elmúlt időben sikerült pár jobb anyagot 990-ért beszereznem, szépen is mutatnak a polcon.

Még mielőtt bárki félreértené: ez a poszt nem felvágásból született meg, hanem csak azt akarom megmutatni, milyen jó filmek vannak potom pénzekért erre-arra.
  • Casino - Azt hiszem, ez a film alap, mindenkinek, aki filmrajongó.
  • Nagymenők - A már említett Casinóval együtt gyönyörűen mutatnak egymás mellett.
  • Az utolsó cserkész - Hát igen, porbafingó korom egyik kedvenc akciófilmje. "Fej vagy gyomor?"
  • Cloverfield - Először csak fémdobozban lehetett kapni gigászi áron, azonban nemrég megjelent hagyományos kiadásban, le is vitték 990-re.
  • Trópusi Vihar - Ez még egy régebbi dolog, egy rövid történet is kapcsolódik hozzá, ami miatt picit berágtam Xpress-re. Vagy csak tényleg rosszul időzítettem? Már hosszú ideje 2990 volt a film, de amikor láttam, hogy lement 1490-re, gondoltam, ennyit már megér, úgyhogy le is adtam a rendelést. De persze nem csak ez volt a kosárban. Elküldtem, majd kapom ám az e-mailt, hogy nagyon sajnálják, de pont ezen a napon járt le a Trópusi Vihar akció, vagyis már újra 2990-be kerül a film. Még szerencse, hogy nem küldték el. Aztán pár nappal később Alexandra oldalán megtaláltam 990-ért, azt hiszem az utolsó példány volt. Jobban is jártam.

Amit viszont baromira sajnálok, hogy ott hagytam a boltban, az a Frost/Nixon-t, valamint az Eternal Sunshine of the Spotless Mind-ot. Na majd legközelebb. Voltak amúgy ennél olcsóbb, jobb vételek is. Például a Smokin' Aces 599-ért simán megérte, még ha nem is a legjobb akciófilm. Aztán Sex Drive szintén ugyanennyiért, ajándék kotonnal, hahaha. Superbad is ennyibe került, ja és a duplalemezes Chicagot sem lehetett kihagyni. Szintén 599. Aki keres az talál, vagy hogy is szokták mondani.
Javier Bardem (a Jeffrey Dean Morgan hasonmás, vagy épp fordítva) felkérést kapott arra, hogy ő legyen James Bond következő ellenfele. Ez amúgy jó hír, hiszen Bardem például a Nem vénnek való vidék-ben hihetetlenül jól alakította a negatív figurát, így simán eltudnám képzelni egy Bond filmben is. A projectről sajnos egyelőre sok biztosat nem tudni, elvileg jövő év végére van betervezve, Sam Raimi rendezésében. Még azt sem tudni, melyik ellenfelet kéne Bardemnek megformálnia.
Mivel a Superman kapott még egy esélyt, ezért hamarosan készül majd a reboot, méghozzá Zack Snyder (300, Watchmen) lesz érte a felelős. A Man of Steel címet viselő project 2010 december 12-én kerül majd bemutatásra, a szkriptet David S. Goyer szállítja. A legfrissebb hír pedig: végre a címszereplő kilétére is fény derült, ugyanis az Acélembert Henry Cavill fogja alakítani. Játszott többek közt a Tudorok című sorozatban, hamarosan pedig az Immortals című filmben is láthatjuk. Azt is érdemes tudni róla, hogy Christian Bale helyett majdnem ő kapta meg annak idején a Batman-szerepet. Ja, a film forgatásain amúgy Christopher Nolan is jelen lesz, mint afféle tanácsadó, vagy mi.

2011. január 30.

Nem volt kérdés, hogy a briliáns film után a soundtracket is beszerezzem-e. Általában sznob vagyok ezen a téren, de a Scott Pilgrim zenéje ütött, mint a film maga. Maximálisan visszaadta az egésznek a hangulatát, folyamatosan játszódtak le a jelenetek előttem... na de nézzük csak! Nem csak a már amúgy is ismert dalokat pakolták fel, de például Sex Bomb-omb számokat is hallhatunk. De körülbelül minden szám hallgató, ami a filmben is elhangzott.

Akinek tehát bejött a film, annak kötelező darab, hiszen egy alapanyaghoz hű, jóféle indie, hipster cucc.

Legyen, beszúrok egy számot, amit gondolom mindenki kapásból fel fog ismerni.


  1. We Are Sex Bob-omb! - Sex Bob-omb (Beck)
  2. Scott Pilgrim - Plumtree
  3. I Heard Ramona Sing - Frank Black
  4. By Your Side - Beachwood Sparks
  5. O Katrina! - Black Lips
  6. I’m So Sad, So Very, Very Sad - Crash and the Boys (Broken Social Scene)
  7. We Hate You Please Die - Crash and the Boys (Broken Social Scene)
  8. Garbage Truck - Sex Bob-omb (Beck)
  9. Teenage Dream - T. Rex
  10. Sleazy Bed Track - The Bluetones
  11. It’s Getting Boring by the Sea - Blood Red Shoes
  12. Black Sheep - Metric
  13. Threshold - Sex Bob-omb (Beck)
  14. Anthems for a Seventeen-Year-Old Girl - Broken Social Scene
  15. Under My Thumb - The Rolling Stones
  16. Ramona (acoustic) - Beck
  17. Ramona - Beck
  18. Summertime - Sex Bob-omb (Beck)
  19. Threshold (8 Bit) - Brian LeBarton
  20. Garbage Truck - Beck (Bonus track)
  21. Threshold - Beck (Bonus track)
  22. Summertime - Beck (Bonus track
Ami a harmadik részből kimaradt, egy három és feledik epizód alkalmával lesz bemutatva, április 1-én. Előzetes is érkezett.

Egy drámai-szerelmi koktél lesz, amelyet már néhány fesztiválon bemutattak: jelenleg Imdb-n 72 szavazat alapján 7.9 ponton áll. A hivatalos bemutató majd nyáron lesz csak.

A főszerepben Ewan McGregor, Mélanie Laurent, Christopher Plummer, utóbbi az apa lesz, aki rákos.

Paul Giamatti új filmje, amit márciusban mutatnak be Amerikában. Amúgy a rendező Thomas McCarthy, aki többnyire színész, eddig csak pár filmet rendezett.

2011. január 28.

A héten két űrlényes filmet is néztem. A másik a Skyline volt (erről majd máskor), de a kettő közül a Monsters szerepelt jobban. Oké, nem pörög annyira, de nagyon ki van hegyezve az érzelmekre. Ez volt az a film, amit annak idején a District 9 utódjának próbáltak beállítani még a trailer alapján, viszont annyira azért nem lett jó. Sőt, a kettő nem is összehasonlítható annyira, mint amennyire vártam.

A film elején tudatják velünk, hogy hat évvel ezelőtt a NASA idegen életformát észlelt a Naprendszerben. Egy szondát küldtek oda, ám az visszafelé tartva Mexikó felett darabokra hullott. Azóta élnek a Földön a lények. Maga a film története pedig abból áll, hogy egy fényképész srác a főnöke lányát próbálja visszajuttatni az Államokba, persze ez nem olyan egyszerű, hiszen alaposan megváltozott az élet a földönkívüliek megjelenése óta, akik amúgy óriás, polip szerű lények.

Sajnos a film fő hibája a kellő mennyiségű vontatottság mellett, hogy folyamatosan próbálja elhitetni: majd mindjárt jobb lesz, csak türelem. Ugyanis szinte végig dobálják fel a labdát, azt hiszed, hogy ez akkor egy eseménydúsabb jelenet lesz, de nem. Itt nem az emberek és az idegenek harcáról van szó, ahol majd kiderül, hogy az ember a rossz. Teljesen másról van szó ugyanis. A két szereplő közt ugyanis lassan kialakul valami, ahogyan ez már a legelső pillanattól kitalálható.

Amit viszont feltétlenül muszáj megemlíteni, az a látvány, na az valami brutálisan jó lett. Lezuhant helikopterek, lerombolt épületek, folyamatosan elsuhanó repülők az égen, valamint védőmaszkban játszadozó gyerekek. Nagyon világvége hangulat, imádtam. Az meg külön tetszett, hogy a lényekből annyira nem látunk sokat, inkább csak amolyan Cloverfield szinten. Néha csak a hangjukat halljuk. Olyankor tényleg a képernyőre tapadsz.

Valamivel jobbra számítottam, megmondom őszintén. Azt hittem, hogy egy fokkal azért pörgősebb filmre ülök le, de nem így történt. Elég sokszor fullad unalomba a cselekmény, párszor az órámra kellett tekintenem. Ellenben a pár napja lecsekkolt Skyline után igazi felüdülés volt, de még így sem lett annyira jó film, mint azt vártam. Értékelésnek akkor 6/10. Bár nem tudom, mikor lesz lelki erőm újra leülni megnézni.

Picit amúgy csökkent a lelkesedésem az idegenes filmekkel kapcsolatban. Mostanában ontják őket rendesen. Az utolsó reményem a hamarosan mozikba kerülő Battle Los Angeles lesz, ha az sem lesz jó film, akkor ideje lesz újra megnéznem mondjuk a Függetlenség napját, meg a District 9-t és egy darabig messzire elkerülni ezt a kategóriát.

A tovább mögött pedig összegyűjtöttem néhány általam ellőtt képet arról a bizonyos látványról, ami annyira jó lett. Nem spoileres egyik sem.

Kevin Smith annak idején eladta Batman képregény gyűjteményét, majd zsebpénzből leforgatta a Clerks-et, amellyel orbitális sikereket ért el világszerte. Azóta csinált jó filmeket még, de sajnos mostanában elég gyenge lett a felhozatal. Legutóbb a teljesen középszerű Cop Out-al bukott meg nálam, bár azt hozzá kell tenni, hogy ott a forgatókönyvet nem ő írta.
A legújabb, Red State című horrorfilmjét egyelőre csak fesztiválokon mutatja be, de aki látta, az esküszik a filmre, állítólag hihetetlenül jó lett. Lényeg a lényeg: Smith már csak egyetlen egy filmet fog rendezni. Ez lesz ugye a Hit Somebody, jövőre. Utána már csak filmforgalmazással kíván foglalkozni, ebben látja a jövőt. Aki ugye Jay és Néma Bob rajongó, annak rossz hír, mert akkor többé nem láthatjuk a duót, sőt, az egész New Jersey sorozatot elfelejthetjük a továbbiakban.
Dexter, akarom mondani Michael C. Hall lesz a főszereplője a filmnek. Egy írót fog alakítani, aki legújabb regényében kitálalja családjának minden titkát.

A filmet Barry W. Blaustein rendezte, korábbi rendezései közé tartozik például A pofátlan, de például olyan szkripteket szállított le anno, mint az Amerikába jöttem vagy a Bölcsek kövére.

2011. január 27.

Három elég régóta reklámozott film is jutott erre a hétre, de basszus, egyik sem érdekel különösebben. Persze előbb vagy utóbb lehet, hogy megnézem majd, de egyelőre nem vonz a dolog.

Szerelem, pasta, tenger - olasz romantikus vígjáték.
Rohanás - Dwayne Johnson rendet rak. Kiszabadul a börtönből, majd elindul megbosszulni testvére halálát.
Boszorkányvadászat - Nic Cage legújabb bukta filmje. Tényleg nem volt túl nyereséges film, és elég sokan lehúzták, a Cage sérója pedig vicces.
Emberek és Istenek - francia történelmi dráma, szerzetesekről.
A dilemma - Basszus, és Kevin James-t bírom, például a Férjek gyöngye nagyszerű sorozat volt. Örülök, hogy kinőtte a sorozatokat és végre mozifilmekben játszik főleg, de közben meg sajnálom, hogy az ilyen Vincent Vaughn meg Adam Sandler szintű komikusokkal játszik egy filmekben. A Dilemmában az előbbivel szerepel együtt, Vaighn rájön, hogy James-t csalja a neje, elmondja, ne mondja, ez itt a dilemma. Tuti kihagyom.

2011. január 26.

Ezt muszáj megírnom. Miközben az X-Press csak tologatja Nolan első filmjének a DVD megjelenését, addig a TV2 konkrétan leadja a filmet. Január 30-án, vasárnap este 23:40-kor lesz látható, A csapda címmel. Nem tetszik a magyar cím, aki látta, az tudja, hogy miért, aki meg nem, az megérti, ha megnézi.
Ti emlékeztek erre a rajfilmsorozatra? Itthon Peabody és Sándor címen futott. Amúgy én igen, emlékszem rá, bár már iszonyatosan régen volt. Egy amolyan prof-féle kutya, Peabody, és annak gazdája, Sherman utaztak az időben, minden epizódban más és más korba, a mindentudó kutya pedig elmesélte a srácnak, mi hogyan történt annak idején.
Na most úgy kell elképzelni, hogy ebből bizony film fog készülni. A szkriptért a nemrégiben bemutatott Maci Laci film írói felelnek, a rendezői székben pedig Rob Minkoff fog csücsülni. A lényeget nem is mondtam: a kutya hangját Robert Downey Jr. kölcsönzi.
A film, ami engem nagyon érdekel, és amiben Gyllenhall ébred fel mindig, a katasztrófa előtti percekben, egészen addig, amíg meg nem akadályozza azt.
Március 17-én érkezik a film, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Michelle Rodriguez és Aaron Eckhart lesznek a főbb szereplők, a rendezői székben pedig Jonathan Liebesman, aki többek közt A texasi lányfűrészes: a kezdet című filmet is dirigálta.
Kíváncsi leszek a végeredményre, mert amúgy tényleg jó filmeket préseltek bele. Hamarosan minden kiderül.
A tovább mögött folytatom.

Legjobb film

Fekete hattyú (Black Swan, rendező: Darren Aronofsky)
The Fighter - A harcos (The Fighter, rendező: David O. Russell)
Eredet (Inception, rendező: Christopher Nolan)
The Kids Are All Right (rendező: Lisa Cholodenko)
A király beszéde (The King's Speech, rendező: Tom Hooper)
127 óra (127 Hours, rendező: Danny Boyle)
Social Network - A közösségi háló (The Social Network, rendező: David Fincher)
Toy Story 3 (rendező: Lee Unkrich)
A félszemű (True Grit, rendező: Joel & Ethan Coen)
Téli áldás (Winter's Bone, rendező: Debra Granik)

2011. január 25.

A Globe-on túl vagyunk, az Oscar hátra van, na és persze a legrosszabb filmek is, vagyis az Arany Málna. Ezek kerültek be a 2010-es filmek közül a válogatottba.

2011. január 24.

Ez mi volt?! Az előzetesek alapján egy laza akció-vígjátékra számítottam, de még mindig nem akarom elhinni, hogy végül ez lett az eredménye. Jó ideig húzták-halasztották a filmet, most azonban megkaptuk, de nem kell nagy reményeket fűzni hozzá. A Green Hornet ugyanis egy elég gyengén szerepelt, nálam biztosan.

A történet főszereplője Britt Reid, az unatkozó milliárdos csemete, aki apja halála után lespanol a család autószerelőjével, Kato-val. Ketten együtt úgy döntenek, ezentúl a bűnt fogják üldözni. Feltuningolják magukat minden extra kütyüvel, és neki is indulnak csapatni egyet.

Kezdeném a szereplőkkel. Seth Rogen egy fájdalom volt végig, bocs. Bírom őt, tényleg eddig jóformán csak pozitív emlékeim vannak róla, de itt most komolyan azt vártam, mikor fogja már be végre. A film egyik mélypontja volt, nem is értem, hogyan. Cameron Diaz sok vizet nem zavart, nem vett el semmit az élményből, de nem is adott hozzá. Jay Chou jó volt, Rogennél legalábbis sokkal jobb, de aki miatt kicsit sem tudtam húzni a számat, az bizony Christoph Waltz. Őt már a Briganty-k óta imádjuk, ezúttal sem fog csalódást okozni az alvilág fejének szerepében. Amilyen gonosz, annyira humoros az öreg, bizony ő viszi el a hátán a film jobb jeleneteit.

A forgatókönyv - ha most a párbeszédeket tekintem - szintén a béka segge alatt van. Próbál humoros lenni az egyik pillanatban, míg teljesen komoly a másikban, de hadd ne mondjam, mekkora káosz ennek a végeredménye. Sajnos, ha úgy ülök le, hogy egy percig sem gondolom komolyan amit látok, még akkor sem talált volna be. Ez van.

Volt egy-két poén, amin tényleg mosolyogtam, akadtak jobb akciójelenetek, Waltz pedig tényleg az egyetlen maradandó emlék a színészek közül, így a Green Hornet egy 5/10, nagyon is közepes mozi lett. Az újranézés, hát egyenlő a nullával, nekem ez volt a 2011-es év első nagy csalódása, mivel jóval többet vártam tőle. Picit azért tartottam, hogy elcsúszik, de nem ennyire.
Néhány filmfesztiválon már bemutatták, Imdb-n 7.7 ponton áll, Angliában pedig márciusban kezdik vetíteni a Submarine-t. Egy tizenöt éves srácról szól, aki következő születésnapjáig elakarja veszíteni a szüzességét.
Ezt a filmet nálunk március 3-án fogják bemutatni, Owen Wilsonnal és Jason Sudeikis-el a főszerepben. Konkrétan arról szól, hogy mi van akkor, amikor a feleségeknek már betelik a pohár, hogy férjeik más nőket bámulnak meg.
Az Angels and Airwaves zenekar filmje. Persze nem szó róluk fog szólni. Az egész film egy űrhajósról szól, aki egyedül van, a többit meg bevallom, én sem értem pontosan. De már pont emiatt k*rvára érdekel. Gondolom akinek tetszettek olyan filmek, mint a Moon, vagy épp a Mr. Nobody, az nem igazán fog csalódni. A trailert érdemes megnézni.


2011. január 22.

Jó látni, hogy mostanság egyre több olyan mozi érkezik, melyek főleg egy bizonyos színészen múlnak. Tavaly előtt a zseniális Moon, míg tavaly a koporsóban játszódó Buried töltötte be ezt a pozíciót. Utóbbi nálam annyira nem tette be a kaput, de Ryan Reynolds valami zseniális volt. A 127 hours pedig nem csak James Franco hihetetlen játéka miatt kiemelkedő, hanem egyszerűen csak rohadt jó film.

Aron Ralston igaz történetét követhetjük nyomon. Szokás szerint kedvenc hobbijának, a természetjárásnak, azon belül főként a sziklamászásnak hódol. Kezdetben a film annyira happy, hogy nem is gondolnánk, mi vár ránk a további részében. Mert hát nagyon súlyos dráma veszi kezdetét. Aron ugyanis balesetet szenved: egy szűk gödörbe zuhan, keze pedig egy hatalmas szikla és a fal közé szorul. Innen kezdődik az ő tortúrája. Kamerájával mindent dokumentál, valamint megannyi vízió jelenik meg előtte, melyek amúgy a film legjobb jelenetei közé tartoznak.

James Franco-ból nem igazán néztem volna ki mondjuk a Pókember idejében, hogy sikerül elvinnie a hátán egy ilyen szerepet. Nagyon ment neki a karakter. Gondolom a film elején látható életvidám srácot kisujjból nyomta, a komoly megmérettetés onnan indul azonban, hogy megtörténik a baleset. De bírt vele, nem is akármennyire, elég nagy meglepetést okozott azzal, amit ebben a filmben megmutat magából. Élete filmje, szerintem.

Gondolom a készítők nem merték megkockáztatni, hogy csak és kizárólag egyetlen egy embert mutatnak elejétől a végéig, vagy csak pusztán időt akartak nyerni. Mindegy is. Ennek hála az elején láthatjuk, ahogyan Aron elindul otthonról, majd később találkozik lányokkal, akiket útbaigazít, majd fürdenek egyet. Karakterépítésnek kiváló volt, hogy bemutatják, mennyire emberszerető valójában Aron, és hogy a baleset után mennyire kitartó tud lenni.

Mint azt már említettem, a víziók. Aron előtt ugyanis megannyi gondolat, megannyi álomkép jelenik meg, mindig más és más dolgok kapcsán. Ezekhez társul a kiváló operatőri munka, olyan képi megoldásokkal, amelyekért minimum egy jelölés! Vannak ilyen extra közelről felvett dolgok is, példának okáért egy cső belseje, vagy a fényképezőgép alkatrész, ahogy mozdul használat közben, "testközelből" véve. Kicsit, mint a Fight Clubban.

Talán az egyetlen negatívum, hogy nem tudtam annyira azonosulni a szereplő szorult helyzetével, pedig ez egy ilyen filmnél elég fontos tényező. Persze így is egy elég komoly filmnek lehetünk tanúi, de ezt a részt sokkal inkább ki kellett volna hegyezni.

Amit külön muszáj megjegyeznem, hogy a film gyönyörű szép helyeken játszódik. Az egész egy orgazmus a szemednek. Az ég tökéletesen kék, hozzá pedig a föld kitűnően sárgásbarna, rajzolni sem lehetne szebbet. Komolyan, utána visszatekertem pár jelenetre, ráadásul az a bizonyos poszter abszolút visszaadja a másfél óra hangulatát. Így pár nappal megtekintés után is simán kiosztok rá 9/10-et. Külön tetszett, hogy a végén a valódi Aron Ralston-t is láthatjuk pár pillanat erejéig. Kedvenc jelenet? Amikor unalmában tv műsort csinál, saját magával készít interjút, melyet persze kamerára is rögzít, mi pedig közönség reakciókat is hallhatunk.

Így a végére pedig még annyit, hogy a hazai bemutató idején (március 3.) simán elmennék rá moziba is, gondolom ott még szebb az egész, mint itthon a gépen. Eredetileg meg akartam várni, de végül becsúszott, elvégre a jócskán nézhető minőség már szinte mindenhol megtalálható.

2011. január 21.

  • Robert Downey Jr. kiszállt az Oz, a Nagy Varázsló forgatásából, mivel elég zsúfolt a programja, hiszen hamarosan az Avengers kerül terítékre. Többek közt emiatt hagyta ott a Gravity című filmet is.
  • A Warner-nél két abszolút felesleges remake van tervbe véve: Vad Banda és Halálos Fegyver. Mindkét film van akkora kult, hogy egy vérbeli rajongó messze elkerülje a feldolgozásokat.
  • Wikileaks film: gondolom a Social Network bitang sikere ihlette meg a készítőket. Egyelőre még csak terv, de az Andrew Fowler által leszállított forgatókönyv címe: The Most Dangerous Man in the World. A műfaj pedig dráma-thriller.
  • Sacha Baron Cohen (Borat, Bruno, Ali-G.) hamarosan Szaddam Husszein romantikus regényéből (komolyan!!!) készít filmet, amely inkább komédia lesz.
  • Ezt meg így a végére: Lisa Cholodenko nincs elzárkózva a The Kids Are All Right folytatásától. Én ennek nagyon tudnék örülni, mert nekem a film abszolút bejött.
Februárban Nicolas Cage bosszút áll elrabolt lányán és nem kímél senkit, és semmit. Az eddigi cuccok alapján remélem nem veszik vérkomolyan, és akkor jóban leszünk.
Leírni is durva: az ezredik bejegyzés, basszus. Ha másért nem, hát ezért különleges a Skateland című film posztere és előzetese, haha! Így első ránézésre egy hangulatos indie filmnek tűnhet, dráma fiatalokról. Anthony Burns rendezte, akinek ez az első filmes rendezése.
Tovább után az előzetes.
Ez eddig nálam kimaradt, de pótlom is most azonnal. Szóval a Sherlock Holmes második része már javában forog, úgyhogy kaptunk egy videót a kulisszák mögül. Végre valamivel jobb anyag, mint az eddig netre felpakolt képek. Mondjuk Downey női ruhában büntet.


2011. január 20.

Eddig csak pletykák voltak, de ezúttal már hivatalos hírekkel jöttek az új Batman film kapcsán. Őszinte legyek? A The Dark Knight után ugye gondoltuk, hogy nem lesz könnyű megütni a mércét, és basszus, nem is sikerült. Nekem ez így, ahogy van, egyelőre nem tetszik. Persze bízzuk Nolan-re, elvégre mindig többet hoz ki a dolgokból, de akkor is, én picit azért egyelőre húzom a számat. Lássuk.
  • A Macskanős pletykák igaznak bizonyultak, Anne Hathaway fogja őt alakítani. Én soha nem rajongtam Macskanő karakteréért, sőt, kapásból öt olyan karaktert feltudok sorolni, akik érdemesebbek lettek volna.
  • Tom Hardy pedig Bane-t, azaz Átkot fogja alakítani. Ezzel a gonosszal már próbálkoztak a korábbi szériában, elég gyenge lett, úgyhogy most majd rakhatják össze normálisan. Tudjátok, ő az a fegyenc, akinek olyan szérumot adnak be, amelytől majd lezúz mindenkit.

Ezek vannak, egyelőre. Biztos lesz, akit már megvettek kilóra, de engem még nem. Mindenesetre innen már csak konkrét híreket kapunk, a forgatás meg hamarosan kezdődik, jövő nyáron pedig nézhetjük.
Elég gyengére alakult ez a hét, mindössze két film, még szerencse, hogy legalább az egyik érdekel valamilyen szinten.

Egy néma kiáltás - belga, csádi, francia dráma. Hát nem ez az a film.
A következő három nap - Ezt majd valamikor nézem, csak kérdés, hogy mikor. Egyelőre még van pótolnivalóm is, például a Zöld Darazsat sem láttam még. Russel Crowe a feleségét próbálja kiszabadítani, aki ártatlanul ül, és ehhez megfelelő tervet eszel ki. Hát majd meglátjuk.
Lassacskán azért érkeznek az anyagok, a legelső poszter is megjött az X-Men előzményfilm kapcsán. Tegnap már volt promókép, talán a közeljövőben megkapjuk az előzetest is.

2011. január 19.

Júliusban érkezik a Cars, azaz a Verdák második része. Ezúttal két új szereplőt mutatnak be a képeken: az első kettő pillanatkép a filmből, a maradék három pedig saját promó kép.

Már jó ideje felröppentek az első hírek, miszerint Amerika készül lecsapni a Nacho Vigalondo filmjére. Az Időbűnök egy zseniális minimál film, mindössze néhány helyszínen, három-négy szereplővel. Csavaros, és izgalmas, tökéletes kikapcsolódás.

Úgy tűnik, hogy a remake végül a Dreamworks égisze alatt fog elkészülni, a szkriptet pedig Steve Zaillian írja majd. Eddig olyan filmek forgatókönyveiért felelős, mint például az Amerikai Gengszter, Schindler listája, de a jelenleg is készülő, Fincher-féle Tetovált lány remake-t is ő írta.
Valahogy így fognak kinézni az X-men előzményfilmben. Persze ez még elég nyers fotó, a végső változat valamivel jobb lesz majd.

2011. január 18.

Így elsőre a The Resident nem tűnik rossznak. Az albérletbe költözés után jönnek a furcsa dolgok. Főszerepekben Hillary Swank, Jeffrey Dean Morgan és Christopher Lee. A bemutató pedig márciusban, mármint az angol, hazairól egyelőre nincs hír. Tovább mögött a poszter.



Arnold Schwarzenegger már nem éli a kormányzók életét, perpillanat visszavonultan tölti mindennapjait. Voltak hírek, miszerint nem kíván újra filmekben szerepelni, de a napokban azt nyilatkozta, hogy jelenleg három forgatókönyvet is olvas, és próbál dönteni, melyiket vállalja el.

A Feláldozhatókban már láthattuk, hogy az évek rajta is nyomot hagytak, így valamivel nyugisabb vizekre evezne inkább. Elárulta, hogy a számára legszimpatikusabb forgatókönyvet Randall Wallace írta. A sztori szerint Arnold egy öreg, német katonát alakítana, aki azt a parancsot kapja, végezzen ki néhány fiatal gyereket. Ám ehelyett életét kockáztatva menti meg őket. Based on true story. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Gondolom, már mindenki tudomást szerzett innen-onnan, kik vitték el idén a pálmát, de hogy én se maradjak ki: íme a győztesek, a tovább mögött.

2011. január 17.

Ugye már volt egy ilyen filmfüggés, most itt a második. A játékszabály egyszerű: olyan filmek pár mondatban, amelyekről írnék, de sajnálok rá egy saját posztot, vagy csak egyszerűen nincs kedvem/nem tudok ennél többet írni. Itt inkább régebbi filmekre gondolok persze. Ezeket gyűjtöttem ezúttal egy csokorba.

A hazugsággyáros (Shattered Glass)
Ez amúgy simán jó film is lehetett volna, csak hiányzott belőle valami, néhol picit üresnek éreztem. Megtörtént eset alapján, egy Stephen Glass nevű fiatal újságíróról szól, akire az lap új szerkesztője gyanakodni kezd. Szépen lassan összeáll a kép, hogy Glass eddig leközölt cikkeinek minden egyes szava hazugság. Az alapanyag tökéletes volt, sajnos rossz rendező kezébe került. Idővel azért újranézhető, 2003-as film. Én tavaly láttam, miután pár száz forintért megvettem, most már megnézném megint, ha lenne rá időm. 6/10.

Good Night, and Good Luck!
George Clooney rendezése, olyan színészekkel, hogy befonod a hajad: David Strathairn, Jeff Daniels, Robert Downey Jr., Frank Langella és persze Clooney. Rétegfilm, mivel szinte végig csak beszélnek benne. A téma pedig a kommunizmussal való vádaskodás az ötvenes évek Amerikájában. Ehhez párosul a korhű ábrázolás, feketén és fehéren. Néha megszólal a jazz, a cigarettafüst pedig mindvégig ott száll a levegőben. Igaz történet. 8/10.

A túlvilág szülötte (Unborn)
Ez a horror egyszerűen borzasztó volt, úgy kellett végigszenvedni. Mindössze néhány apró pozitívum akadt, de összességében egy hablaty az egész. Sok maradandó dolog nem maradt meg bennem. Van egy csaj, akit rémálmok gyötörnek, és egy spiritisztához fordul, majd kiderül, hogy van valami rossz a lány nemzedékének múltjában, ami most itt van. Annyira jelentéktelen amúgy a másfél óra, hogy ezt a sztorit is úgy kellett kipuskáznom. Gary Oldman pedig szégyellje magát, hogy ilyet elvállalt. 3/10.


C.R.A.Z.Y.
Nekem ez tényleg nagyon tetszett, pedig nem szolgál túl sokkal, de azt mégis jól adagolja. Egy Zac nevű kanadai srác életét követhetjük nyomon. Ami a pláne, hogy elég bizonytalan, mármint ami a szexuális beállítottságát illeti. Környezete ezt nehezen viseli, főleg a család. Persze nem végig a meleg-dolgon van a hangsúly, csak nagy részt. A film üde színfoltja amúgy az apa, ahogyan előadja minden Karácsonykor ugyanazt a dalt, na ott szinte az összes alkalommal borultam. 8/10.


Egy veszedelmes elme vallomásai (Confessions of a Dangerous Mind)
Szintén egy Clooney rendezés, szintén megtörtént esemény alapján. Chuck Barris (Sam Rockwell) élete, aki nappal tv producer volt, éjszaka pedig a CIA bérgyilkosa. A tálalás elég egyedi, de a kaszting itt is hatásos: Sam Rockwell, George Clooney, Drew Barrymore, Julia Roberts, Ruther Hauer, Maggy Gyllenhaal, valamint egy Brad Pitt és Matt Damon cameo! Néhol picit leül, egyes helyeken pedig kicsit furcsa, de korrekt film, Rockwell-t pedig öröm nézni, mert uralja a filmet. 7/10.


Ennyi jutott erre az alkalomra. Biztos lenne még írni mikről, amikre nem akarok külön bejegyzést szentelni, de öt film egy posztba szerintem pont elég. Majd érkezem hasonló csokorral, ha összegyűlik újra.
Amerika Kapitánya fut. Jöhetne már az a trailer. Egyelőre várom a filmet, de majd az előzetes vagy megerősít ebben vagy elrettent.
Ez a múlt hétről lemaradt, most pótlom. Ezúttal majom lesz az aktuális állat? Meg ott a tetoválás is, ugye Liam Neeson fog cameózni egy tetoválós szerepében. Zach pedig kopasz.

2011. január 16.

Aki látta a Defendort, és tetszett neki, az gondolom kicsit sajnálta, hogy a film nem kapott nagy hype-ot. Igazság szerint az időzítés volt rossz, mivel nagyjából akkor kezdték marketingelni a Kick-Ass-t, amely sokkal nagyobb odafigyelésben részesült, így a Defendort sokan csak kópiának hitték, lévén, hogy álarcos igazságosztás, stb.
Viszont ha másképp sül el, akkor nem tudtam volna 990-ért megvenni DVD-n. Mert már kapásból így indított megjelenéskor, a héten pedig be is zsákoltam. Aki pedig a borítóért felelős, az kapja be, de komolyan. Ugyanis a hátoldalon, a tartalomban "lúzernek" titulálták Harrelson karakterét, pedig valójában szellemileg visszamaradott. Ráadásul úgy van beállítva, hogy ez az évezred vígjátéka, holott nagyon is lehúzós az egész film. De pont attól jó, én például pár órát még agyaltam a végén, annyira szomorú.
Rutger Hauer ismét a vásznon, egy csöves szerepében, aki úgy dönt, rendet rak végre. Grindhouse-féle vérengzésre tessék számítani.
Április 14-én a régi szereplőkkel visszatér a Sikoly, a negyedik résszel. A történet tíz évvel a harmadik rész után játszódik, amikor is Sidney visszatér a kisvárosba, valaki pedig ismét jelmezt ölt. Ki gondolta volna?


2011. január 15.

Gondolom elég sok akció rajongó fog most fellélegezni: Jean Claude Van Damme rábólintott az Expendables folytatására. Persze, hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, egyetlen kikötése van: csak akkor lesz benne, ha Steven Segal nem. Ugyanis a két színész nincs túl jóban. Amit viszont érdemes még tudni, hogy Segal semmiképp nem fog szerepelni, mivel a producer Avi Larner sincs jóban vele. Úgyhogy ez már zöld út ahhoz, hogy Van Damme feláldozható legyen.

Alakulgat tehát a kaszting, ugye esett szó Dwayne Joshson-ról, és Bruce Willis-ről is; utóbbi a film negatív oldalát képviselné. De reméljük azért Arnold is bevállalja újra annak ellenére, hogy azt nyilatkozta a kormányból való távozása után, hogy nem tervez újabb filmes karriert.
A múltkori első kép után érkezik is a második. A film sztorija amúgy az első rész után egy évvel játszódik. Pedig az első végeztével meg mertem volna esküdni, hogy ha lesz folytatás, az kb. ugyanonnan indul majd.

2011. január 14.

Ez sajnos nem nyert. Beckurék harmadik filmje csak egy felesleges másfél óra lett. Már a második végén ellőtték a gondolatot a kis kölykök körül, így várható volt egy újabb próbálkozás, ezt most meg is kaptuk, de minek? Sajnos nem maradt elég puskapor, amely az első két filmet életben tartotta, és lettek olyanok, amilyenek.


Volt néhány jobb pillanat, pár vicces beszólás, de hangos felnevetés mindössze csak egyszer volt részemről. Niro és Stiller civakodása nem maradhat el, ezt szerencsére megtartották. Az a pár Keresztapa előtti tisztelgés is mosolyt csalt az arcomra, főleg azzal a zenével. Ami még tetszett, hogy az új arcokhoz ismertebb színészeket nyertek meg, pl. Harvey Keitel-t először alig ismertem meg.

Most jön a fekete leves: ennyi volt a mérleg jobbik oldala. A többi dolog ugyanis könnyen felejthető, vagy éppen unalmas. És ami a legrosszabb, hogy csak néha kapott el a nosztalgia az első két résszel kapcsolatban. A történet annyi nagy vonalakban, hogy miután Jack-nek szívrohama lesz, elmondja Greg-nek, hogy őt akarja majd utódjának, vagyis a "KeresztBeckur"-nak. Persze van még más is, elég sok bonyodalom, de még így sem lett jó film.

Sajnálom, hogy az első két, egész korrekt rész után egy ilyen próbálkozással vágták földhöz a szériát. A legszomorúbb az egészben, hogy anyagilag jól termelt, így esélyes a negyedik rész. De ne fessük az ördögöt a falra, maradjunk a jelennél, ez így egy sovány 5/10. Többet sajnos nem tudok adni.
Igen, a Piroska és a Farkas élőszereplős változatát a Twilight rendezője szállítja. Talán nem lesznek szerelmesek.

Én amúgy elég nagy manga rajongó hírében állok, a Death Note pedig szerintem egy nagyon korrekt rajzfilmsorozat japánból. A szériának már készült élőszereplős filmváltozata, de természetesen szintén a japánoktól. Egy ideje már körvonalazódik az amerikai remake is, de most már biztos pontra ugrott a projekt. Ugyanis Shane Black, aki többek közt a Kiss Kiss Bang Bang és a Halálos Fegyver filmek szkriptjéért volt felelős (előbbit amúgy ő maga is rendezte, ez volt az egyetlen rendezése), fogja rendezni az amcsi verziót. Nem tudom, mennyire lesz jó megint egy keleti film nyugati változata, mindenesetre szerintem a japán filmváltozat valami hihetetlenül rossz volt.

A történet szerint Ryuk, a halálisten annyira unatkozik, hogy leejti a Földre a halállistáját. Light, a kiváló tanuló találja meg, majd miután elolvasta a használati utasítást, ki is próbálja azt. Ugyanis ha valakinek a neve belekerül a halállistába, az illető meghal. Light úgy érzi, élet és halál ura lett, mígnem a városi rendőrség a titkos emberüket, L-t állítják az ismeretlen gyilkos nyomába. L. és Light között macskaegér játék kezdődik, holott fogalmuk sincs egymásról, kik is valójában.
Javában zajlik a Pókember reboot forgatása, Tobey Maguire helyett pedig ezúttal Andrew Garfield fogja alakítani Peter Parkert. Végre egy jelmezes képpel is szolgáltak, a tovább mögé rejtettem. Mindenki döntse el, tetszik-e neki, vagy sem.
Augusztus még messze van, de ha minden igaz, ebben a hónapban már végre egy előzetest is kapunk az Amerika Kapitányhoz. Addig egyelőre be kell érnünk ezzel a képpel.

2011. január 13.

Zöld Darázs - Na ezt mindenképp. Kicsit tartok tőle, de ezt már ugye említettem. Bár jónak ígérkezik, de valljuk be, Seth Rogen nem az a tipikus akcióhős karakter, bár valahol vígjáték is a film, úgyhogy talán meglesz a koncepció. A 3D pedig utólag lett konvertálva, tehát nem bedőlni neki!
Rubber - Azt már tudjuk, hogy a film elején közlik velünk, hogy ez egy tiszteletadás az "értelemnélküliségnek", ezzel pedig már el is árulták a céljukat a készítők: ők sem gondolták komolyan. Hogy is gondolnának komolyan egy olyan filmet, amelyben egy guruló gumiabroncs gyilkolja az embereket? Talán becsúszik ez is.
Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire - A durván hosszú című film egy nemzetközi fantasy-vígjátékot takar.

2011. január 12.

Elárulom, mi a legnagyobb baj ezzel a filmmel: ha a nagy részét áttekertem volna, akkor is értettem volna a lényeget és nem ért volna kevesebb meglepetés. Na jó, lehet most egy nagyon kicsit túloztam, de majdnem ez a helyzet.

1890-ben járunk, nagyapja halála után Dorian Gray hazatér. Az előkelő társaság befogadja a szerintük tökéletes, hibátlan külsejű fiút, festő barátja pedig meg is örökíti őt. Megismerkedik Lord Henry Wotton-nal, aki szárnyai alá veszi Dorian-t. Szembesíti a ténnyel: a szépség nem örök, így a boldogság sem az. Bánatában Dorian azt kívánja, hogy soha ne öregedjen meg, akár a lelkét is képes eladni azért, hogy örökké fiatal maradjon. Legnagyobb csodájára Dorian helyett a festménye kezd öregedni.

Amit feltétlenül a pozitívumok közé kell sorolnom, az a végig hátborzongatós zene, amelyhez párosul a szürkés képi világ. A kettő együtt tökéletesre sikerült, néhány jelenet már-már a horrorisztikus szintet súrolja. A film legjobb alakítása pedig egyértelműen Colin Firth, mint Wotton. De szerintem a Dorian-t megformáló Ben Barnes is elég szépen megbirkózott a szereppel.

Sajnos a pozitívumok itt nagyjából ki is fújtak. Még szerencse, hogy ezek azért végig ott vannak a filmben. Szomorú, de az üresjáratok nem kerülték el a filmet, néhol kicsit hosszúnak éreztem, pár dolgot talán feleslegesnek tartottam. Simán meglehetett volna vágni a majdnem kétórás játékidőt mondjuk másfélre.

Összességében nem lett egy elveszett film a Dorian Gray, csak éppen nem szegezett le túlságosan, főleg az első fél óra. Az eredeti regényt nem olvastam, pedig meghatározó az irodalomban, talán majd egyszer. Mindenesetre ez így egy 6/10, valamikor majd újranézhető darab. Ellenben akinek herótja van a kissé művésziesebb filmektől, annak nem ajánlom.

Viszont kíváncsi vagyok, hogy aki olvasta Oscar Wilde regényét, az mit szól ehhez a filmhez. Nem ez az első feldolgozása a történetnek, úgyhogy van miből válogatni. Gondolom az eredeti regényt nem szárnyalja túl ez az adaptáció sem.
Hogy el ne felejtsük, márciusra érkezik a film, amelyben Földünket ismét idegenek támadják meg. Már megint.

A film Jasonn Connery kezei alól fog kikerülni, aki inkább színészként ismert, de azért jó néhány mozit is rendezett.

A történet az 51-es körzetben játszódik, tudjátok, ahol állítólag idegenek zuhantak le annak idején. A légierő két riportert enged be a bázisra, néhány idegen pedig ezt az alkalmat választja arra, hogy megszökjenek.

Az 51 valamikor idén érkezik az USA-ba, haza bemutatóról, megjelenésről egyelőre nincs hír.
Valahol várom a filmet, de könnyű lesz elszúrni. Már mindjárt április, hát kíváncsian várjuk. Persze ezzel sokan nincsenek így.

2011. január 11.

Persze nem az összesre vonatkozik, hiszen akadnak nagyon is igényes feliratok, amelyek persze nem hivatalosak, szerencsére ebből a kategóriából többet találunk.

Valahol ki kell eresztenem a "dühömet", de én emberi ép ésszel egyszerűen kénytelen vagyok felfogni, hogy aki ilyet csinál, annak mi jár a fejében? Szóval... Letöltesz egy filmet, majd szedsz le hozzá feliratot. Elindítod, majd szembesülsz a ténnyel, hogy az illető, aki a feliratért felelős, milyen munkát végzett. Az egész ugyanis olvashatatlan. Pontosítok: a lehető legnyersebb fordítás. Mintha beírta volna egy szövegfordítóba, amely ugye szó szerint magyarosít, így többnyire értelmetlen mondatok jönnek ki a végére. És körülbelül minden ötödik mondat olyan csak, hogy meg is érted.

Oké, hogy jó szándékból csinálta, meg annak örüljünk, ami van, de legutóbb például negyed óráig, ha tudtuk nézni a filmet, más felirat pedig sehol nem volt hozzá. Egyszerűen élvezhetetlen volt, tényleg alig értettünk valamit abból, amit olvastunk. Az illető olyan értelmetlen mondatokkal nyomta tele a filmet, hogy volt, amin kicsit el kellett gondolkozni, mit is akart vele közölni pontosan. Ha ilyet csinál, akkor már az a minimum, hogy átolvassa és magyarosítja. Vagy ha még arra sem képes, akkor ne csináljon ilyet. Nem tudom, ki találkozott már ilyennel és ki nem, de aki esetleg még egyszer ilyenre adná a fejét, annak üzenem, hogy csak a filmnéző agyát fogja felhúzni vele.

Röviden ennyit akartam. Nem tudom, ez kit mennyire zavar, de engem iszonyatosan. Főleg, ha tényleg semmi más felirat nincs hozzá, ami magyar, csak az az egyetlen egy, erre abból sem értesz egy kukkot sem. És nem ez volt az első alkalom, mostanság egyre több ilyennel találkozni. Idáig süllyedtünk, vagy mi van már?
múltkori képek után posztert is kapott a Margin Call, amelyben a gazdasági válság lesz a téma, a helyszín pedig egy bank lesz.
Az idei év egyik eléggé várt filmje kapott egy feliratos előzetest. Főszerepben Collin Farrell, aki frissen szabadul a sittről, majd egy színésznő mellett vállal testőrséget. Azonban egykori cimborái szeretnék, ha újra velük dolgozna.

A film, amely valahogy még mindig nem tud lázba hozni. A történet szerint Vaughn és James jó barátok, ám James-t csalja a felesége, és erre pont Vaughn jön rá. A dilemma pedig, hogy elmondja-e vagy sem.

2011. január 10.

The Social Network. Az amerikai Filmkritikusok Országos Társasága ugyanis David Fincher, Facebook-ról szóló filmjét választotta 2010 legjobb mozijának. Nem csak a filmet, a rendezőt, forgatókönyvírót, sőt, még a főszereplőt is elismerték díjukkal.

Nicolas Cage legújabb filmje, a részben Magyarországon is forgatott Season of the Witch (Boszorkányvadászat) elég csúnyán elvérzett. A 40 millióból forgatott film ugyanis mindössze 10 misit tudott összeszedni. A filmet eredetileg tavaly küldték volna a moziba, de eltolták a premiert, hozzánk pedig január 27-én jut majd el.

A történet cselekménye a középkorban játszódik, amikor néhány lovag azt a megbízást kapja, hogy egy boszorkányt vigyenek el egy kolostorba, ahol majd kiűzik belőle a gonoszt. Valahol azért sajnálom, hogy olyan színészek, mint Nic Cage vagy épp Ron Pearlman ilyen filmekhez adják a nevüket. Főleg, hogy a rendező anno a nagyon is jó Tolvajtempót rendezte.
Ugye Green Hornet, amit majd csütörtöktől adnak a mozik. Várom már, de kicsit azért tartok tőle, megmondom őszintén. Szóval még egy utolsó (?) Zöld Darázs plakát.

2011. január 9.

Ha minden jól megy, 2012 novemberére érkezik a Szörny Rt. folytatása. A Disney Central Plaza szivárogtatta ki a történetet, csak éppen maga a stúdió még nem erősítette meg.

A második rész tehát egy előzmény lenne azokból az időkből, amikor Sullivan és Wazowski megismerik egymást, és még nem a sikolyokat gyűjtögető cégnél dolgoztak. Egyikük például komikusként tengeti mindennapjait, mígnem felvételt nyernek a Félelem Egyetemére. Ott aztán megismerkednek, ám nagy riválisokká válnak.

A Szörny Rt. nekem amúgy bejött annak idején, de nem tudom, mennyi értelme lesz elkészíteni a folytatást, bocsánat, előzményt.