2010. december 31.

Nem akarom sokáig nyújtani a tényt, úgyhogy hamar le is rendezem: baromi jó évet zártunk filmek szempontjából. Elkészült a listám, amellyel persze majd biztos lesz, aki nem ért egyet, de hát nem vagyunk egyformák.

Annyit még, hogy szerepelnek 2009-es filmek is, ennek pusztán annyi az oka, hogy csak idén mutatták be nálunk. Szóval magyar bemutató szerinti 2010-es filmekről van szó.

2010. december 30.

Hát nem is tudom, valahol megértem, hogy az év utolsó előtti napján már nem fognak giga filmet berakni, úgyhogy nézzük ezt az elég csonka kínálatot. Mára ezek jutottak.

  • Sporthorgászat - francia, román dráma.
  • Északi Karácsony - német, norvég, svéd dráma-vígjáték.

Idén már csak egy poszt lesz, holnap - az év végi összesítés. Majd azzal jövök.
Vegyük át előröl: tegnap volt ez, előtte pedig ez. Végezetül ezzel az 5 képpel jövök ma. Nem azt mondom, hogy ebben az összesen 15 képben benne volt az egész év, de azért kiraktam jó illetve kevésbé jobb pillanatokat is.
Ki ne emlékezne a Jóbarátok sorozat szőke pultosára, Güntherre? Igazi színt vitt a sorozatba, de hogy ki is ő valójában, azt kevesen tudják.

James Michael Tyler 1962-ben született, a Mississippi állambeli Winonában. Öt testvére közül ő a legfiatalabb. Tizenegy éves volt, amikor apja elhunyt, ezután egyik nővérével elköltözött a dél-carolinai Andersonba. Először geológus, később dráma szakon diplomázott. 1988-ban aztán elköltözött Los Angelesbe, ahol nyolc albérlőtársával osztozott egy két hálószobás lakáson.
A Jóbarátokba egy elég érdekes módon került be James: ő volt az egyetlen a meghallgatottak közül, aki tudta kezelni az expresso gépet. Előtte ugyanis dolgozott kávézóban. Ráadásul a szőke frizura is egy véletlen műve: egyik barátja, aki fodrásznak tanult, pont előtte nap kísérletezett James haján, a producernek pedig annyira tetszett, hogy úgy döntött, megtartják.

James Michael Tyler amúgy sosem kapott komolyabb szerepet. A Jóbarátokon kívül néhány TV-filmben láthattuk őt, esetleg pár sorozat egy-egy epizódjában bukkant fel. Például a Sabrina a tiniboszorkány, vagy épp a Dokik.
Még mindig nehéz elhinni, hogy Álomháború címen fog futni a film. Kicsit ledöbbentem amikor a moziban ülve szembesültem ezzel a ténnyel, amikor véget ért az előzetese. A filmet Zack Snyder, a 300 és a Watchmen rendezője dirigálja.

A történet szerint néhány lány megakar szökni egy elmegyógyintézetből, ám ahhoz, hogy ez sikerüljön, át kell lépniük egy álomvilágba.

Jeremy Renner a Bosszúállók mozifilmben fogja alakítani a profi célba lövőt, Sólyomszemet (már azt is tudjuk, hogy kapásból el is hullik a filmben). A legfrissebb hír azonban az, hogy Sólyomszem legelső felbukkanása a 2011-re érkező Thor mozifilmben lesz. Annyit tudni egyelőre, hogy a Thorban mindössze a film végén lesz majd látható.
Más: Secret Wars. Az van vele, hogy a Marvel levédette, vagyis filmtervei vannak vele. Amit érdemes tudni róla, hogy az X-Men, Fantasztikus 4es, Bosszúállók is benne vannak, meg olyan egyéb hősök, mint például a Pókember, egyszóval az igazi all stars. Szerintem ezt nem gondolták át teljesen, már ha tényleg filmet akarnak belőle csinálni, hiszen már csak a gázsik mennyibe fájnának a stúdiónak.

2010. december 29.

Tegnap ezek voltak, mára pedig ezeket a képeket szedtem össze ebből az évből. Ezúttal azonban a tovább mögé pakoltam őket.
Angliában áprilisban mutatják be az Attack the Block című filmet, melyet Joe Cornish ír és rendez. Az egyik főszereplő Jodie Whittaker, éppen munkából tart hazafelé, amikor megtámadja őt egy fiatalokból álló banda. Még mielőtt azonban elfajulnának a dolgok, egy meteor zuhan le nem messze, amelyből egy űrlény szabadul ki.

Joe Cornish eddig főként sorozatepizódokat rendezett, vagy épp kisebb kaliberű filmeket. Azért valljuk be, ez sem tűnik túlságosan nagy eresztésnek így 2010-2011 tájékán. Ellenben Cornish ezután a film után a The Adventures of Tintin című animációt fogja dirigálni, de az ő keze alatt fog elkészülni majd az Ant-Man mozifilm is.

Addig is egy "blokkos" kép:
Megérkeztem a januárra eltolt Green Hornet karakterposzterei. Főszerepben Seth Rogen, aki egy unatkozó, élvhajhász milliomost alakít. Miután apja meghal, kissé észbe kap. Rájön, hogy apja kettős életet élt, ugyanis éjszakánként a bűnt üldözte. Gondol egyet, majd úgy dönt, a nyomdokaiba lép.

Ami fontos: pontosan azért csúszott a premier, mert utólag konvertálták át 3D-be, vagyis a plusz egy dimenzió gagyi minőség lesz. Ne tévesszen meg a poszteren az "Imax 3D" felirat.

Nézzük újra Ha/Ver Kick-Ass legelső komolyabb bunyóját, amellyel sikert arat aztán a neten. Legjobb a srác aki berohan segítségért: "It's fuckin' awesome!!!"

2010. december 28.

Nem kicsit tartottam ettől a filmtől, tologattam is rendesen a megnézését, de végül úgy látszik, nem úsztam meg. És bár nem ültem le nagy elvárásokkal, de még azokat sem sikerült felülmúlnia. Sajnos Az utolsó léghajlító tényleg akkora egy badarság lett, mint ahogyan azt hallottam előzőleg.

Ha kicsit pontosabb akarok lenni, akkor úgy lehetne körülírni, hogy régen láttam ekkora száz perces baromságot. Sajnos a nulla történetet a látvánnyal próbálták kiegyenlíteni. A történet nagyjából annyi, hogy száz éve tűnt az el Avatar, aki mind a négy földi elemet tudta irányítani. Miután előkerül, egy testvérpár segítségével menekülni kezd rosszakarói elől.

A színészi játékok. Hát azok nincsenek. Nem azért mondom, mert körülbelül Dev Patel, a Gettómilliomos az egyetlen épkézláb színész az egész filmben. Bár itt meg pont ő volt az egyik legidegesítőbb karakter, sajnálom. Sajnos akármennyire is próbálnak a színészek néha komolyak lenni, elég siralmas, amit produkálnak.

Amúgy látványilag többnyire ott van a film. Szomorú, de itt ki is merül a pozitívumok sora. Talán még a harci jelenetek közt akad néhány jobb kivitelezés, de itt ki is fújt dolog. Valahol pedig szemétség amúgy, hogy bár ennyire rámentek a látványos helyszínekre és a jó megoldásokra, mégis elszúrták azzal, hogy utólag konvertálták át 3D-be, ahelyett, hogy az erre megfelelő kamerákkal vették volna fel már kapásból.

Shyamalan-nek néha azért sikerül melléfognia. A Léghajlító óta mondjuk már jött az egészen korrekt Devillel, de ha a korábbi filmjeit vesszük elő, akkor például az Eseménnyel sem aratott orbitális sikert. Azért remélem idővel összekapja magát, mert amúgy nem rossz rendező, csak egyszer a világon kapna egy épkézláb forgatókönyvet, és szerintem minden rendben is lenne.

Jó lenne azt mondani, hogy a kisebbeknek majd biztos jó szórakozás lesz, de sajnos néhol már annyira komolyan vették (vagy csak próbálták komolyan venni) a filmet, hogy nekik annyira mégsem ajánlom. A másik meg a forgatókönyv, hát voltak párbeszédek, amiken csak nevetni lehetett. Értékelésnek egy 4/10, gondolkoztam amúgy az 5 ponton, de sorry, nem ér meg annyit. Elvesztegetett idő volt, tényleg egy másfél órás ostobaságot láthattunk.
Ma, holnap és csütörtökön lesz ilyen poszt, minden alkalommal 5 kép, 2010-ből. Lesznek kedvenc, de kevésbé kedvelt filmek is. Mára ezt az öt képet csaptam össze egy csokorba.


 
Emlékeztek még arra a nagyon szép előzetesre? Na, a The Tree of Life kapott egy posztert is, egészen pontosan a múlt héten, de most látom, hogy eddig kimaradt, tehát íme a talpas poszter.

Ja, a tovább mögé elrejtettem egy képet is a filmből, konkrétan az első hivatalos képet: Sean Penn látható rajt.







































Natalie Portman egy ügyvédnőt alakít, aki összejön főnökével, aki elválik feleségétől. A Portman által alakított nőnek meg kell nyernie mostohafia szeretetét és egy nem várt tragédia is bekövetkezik.
Itt a poszter, a tovább mögött az előzetes is.

Itt egy összeállítás a 2010-es filmekről, 5 és fél percben. Maga a vágás egészen cool, ahogyan lassan indul, majd átvált keményebbe.

A 2011-es animációk közül az egyik leginkább várt. A főszereplő, identitászavaros gyík hangját és mozdulatait Johnny Depp kölcsönözte. A premier március 3-ra esedékes.


2010. december 27.

Gondolkoztam azon, hogy várjak-e még pár napot ezzel a poszttal, amíg végérvényesen megemésztem a látottakat, vagy ugorjak neki hamarabb - hát én az utóbbi mellett döntöttem. Tegnap éjjel becsúszott a Black Swan, amelyet részemről igen csak nagy várakozás előzte meg, így az elvárások mondhatni nagyok voltak. Főleg, hogy rosszat eddig nem igazán hallottunk róla. A Black Swan pedig tényleg egy nagyon jó film lett.


Megmondom őszintén, nem tudtam sok mindent előzőleg a történetről, csak nagy vonalakban. Ez amúgy sokat dobott az élményen, éppen ezért nem is fogok nagyon belemenni a sztori boncolgatásába. Amit érdemes tudni, hogy az egész egy balettelőadás körül forog, gondolom kitaláltátok már: Hattyúk tava. A félénk Nina kapja meg a szerepet, akinek a koreográfusa szerint a szerep Fehér Hattyú része nagyon jól megy, de a gonosz, Fekete Hattyú karaktert még gyakorolnia kell. Lassan Nina körül egyre furcsább dolgok történnek - és ennyi, nem mondok többet.

Sajnos a film első fele nem szegez oda túlságosan a székhez. Ezt a részt át kell vergődnünk, majd amikor egyre misztikusabb és furcsább dolgokba keveredik főhősnőnk, akkor kezd csak érdekesebb lenni. Ne lepődj meg, ha már sokadszorra szalad ki a szádon, hogy "mi van???". Ez így megy egy darabig, nincs is vele gond, bár a vége felé nagyon soknak érezzük ezeket a bizarr helyzeteket, de nyugi, kapunk azért egy tisztességes lezárást. A zenével sem akartak túlságosan elszállni: a zongorára komponált betétdalok sajátos, egyéni hangulatot adnak, messziről érezni, hogy ez egy balettos film.

Darren Aronofsky rendező - ha végig nézzük az általa rendezett filmeket - eddig többnyire tisztességes munkát végzett, és ez alól a Black Swan sem kivétel. Egy balerina lelki vívódásait követhetjük nyomon, remek tálalásban. Ehhez persze az is kellett, hogy jó színészt válasszon. Bevallom, soha nem kedveltem túlságosan Natalie Portman-t. És nem is azt mondom, hogy most ezzel a filmmel változott a véleményem, de elismerésem. Nem lehetett könnyű szerep, nagyon nem.

Amúgy nem kell ám megijedni, nem annyira művészfilm, amennyire annak az elején esetleg láthatjuk. Ezt most azoknak mondom persze, akik óva intik magukat ettől a kategóriától. Ellenben akik pont erre vágynak, valahol azoknak is tudom ajánlani a Black Swan-t.

Azért azt meglehet nézni, hogy Golden Globe-on kapott jelölést párat, és szerintem lesz is, amit hazavisz. Bár kissé kritikus leszek a filmmel szemben, akármennyire tetszett, sajnos nem lett tökéletes ez a 108 perc. Sajnos a film elejére becsúszott pár üresjárat felett nem igazán tudok szemet hunyni, míg a második felében pont, hogy néhol túl soknak érezzük a filmet, valamint a mondanivalót.

Azonban minden hibája ellenére ez így most 8/10. Lenyűgöző.
A Paul Rudd által megformált, hobo kaliberű fickó kiszabadul a sittről, és lánytestvéreihez költözik, amíg összeszedi magát. Itt lesz még Elizabeth Banks, Zooey Deschanel és Rashida Jones is. Többi nevet lusta vagyok leírni, kattintsatok ide.
Az Apádra, illetve a Vejedre ütök után megérkezett az Utódomra ütök, azaz a Little Fockers. Ráadásul kapásból meg is előzte a Coen tesók új western moziját, A félszeműt. Anyagilag tehát taroltak Beckúrék, ellenben a portálokon nem ért el túl megnyerő osztályzatokat. Imdb-n jelenleg 5.3 a pontszám, míg Rotten Tomatoes-on perpillanat 11%-on áll a film. Viszont 48 milliót már zsebre is vágott.
Image and video hosting by TinyPicStillernek csak egy ujját kéne mutatnia, haha!

Mint azt már mondtam, második helyen Coen-ék Félszeműje áll, melyet azonban a kritikusok szinte az egekig dicsértek. Az 1969-es John Wayne film feldolgozásáról van szó. Eddig közel 37 milliót termelt, Imdb-s pontszám 8.6. Nálunk ez a film csak februárban kerül bemutatásra. Remake ide vagy oda, ha Coen testvérek rendezték, látni kell!
Tavasszal indul az Avengers forgatása, amelyben többek közt Vasember, Thor és Amerika Kapitánya állnak össze, hogy rendet vágjanak. Természetesen a pletykák ezt a filmet sem kerülik el, kapásból olyan infókat terjengenek, hogy a Bosszúállók a Skrullokkal fognak összecsapni. Egészen pontosan a Kree-k és a Skrullok csatájába avatkoznak bele, miután utóbbiak a saját oldalukra csábították Hulk-ot. Persze ezek csak pletykák, de nagyon nem lenne rossz.

2010. december 26.

Mindjárt itt az év vége, mindenki gondosan kreálja a saját kis listáját a 2010-es filmekről. Az Empire kapásból egy 20-as listával jött, akit érdekel, az lecsekkolhatja. Hát igen, nagyon sok film még csak nem is közelít hazánkhoz, tehát az itthoni listák nem lesznek ennyire színesek majd.
A Motkány, azért valljuk be, ha csak egy hangyányit is, de azért dobott a Jégkorszakon. Ez a mindössze 20 másodperces videó a Gulliver Utazásai előtt volt látható Amerikában. Amúgy a negyedik Ice Age 2012-ben kerül a mozikba, ez a kisfilm pedig valahol annak az előszele. Csekk!
Úgy tűnik, Christan Bale-nek igen hamar akadt egy spontán film, amelyet még gyorsan letud, mielőtt harmadszorra is Batman bőrébe bújik.

Január 10-én kezdődik a forgatása a Nanjing Heroes című filmnek, amely az 1937-es nanking-i mészárlás eseményeit dolgozza fel. Akkor történt ugyanis, amikor a japán hadsereg több százezer civilt mészárolt le.

Bale egy olyan papot fog alakítani, aki  anno tényleg rengeteg embert mentett meg a seregtől. A film szövegének 40%-át angolul, a többit mandarini nyelven veszik fel. Ráadásul a költségvetés 90 millió dollár lesz, amely egy kínai filmnél hát, nagyon sok. A rendezői székbe az elég nagy népszerűségnek örvendő Yimou Zhang ül majd.
A héten érkezett a Drive Angry 3D (Féktelen harag) című filmhez egy új trailer és poszter. Ezek kimaradtak, de most pótolom.

A film hozzánk majd februárban jut el, Nicholas Cage az elrabolt lányát keresi, nem kímélve senkit és semmit. Ugyanis teliholdkor a lányt feláldozza egy szekta.

2010. december 25.

Liam Neeson felébred egy kómából, felesége pedig nem ismeri fel, aztán elindul kideríteni, mi folyik itt. Ezt a posztert csapták hozzánk ezúttal. Az Unknown 2011 februárjában érkezik a mozikba.
Azt már tudjuk, ha Kevin Smith eltér az általa megszokottól, akkor olyan filmek jönnek létre, mint az a bizonyos gyenge Cop Out. Amikor bejelentették, hogy Smith ezúttal horrort rendez, néztünk egy nagyot. A kedvcsináló teaser azonban nem tűnik annyira elveszettnek.


2010. december 24.

Valahol számítottam arra, hogy ez egy jó film lesz, de arra már kevésbé, hogy ennyire szomorú. Kicsit amúgy furcsa, hogy a poszter egy karácsonyi filmnek állítja be, erre valójában csak a végén van jelen az ünnep, mert összességében egy komoly családi dráma.


Frank Goode (Robert De Niro) nyugdíjasként éli napjait. Felesége nyolc hónapja elhunyt, gyerekei elszórva élik életüket Amerikában. Szeretné újra összehozni a családot, de mivel annak idején pont a felesége volt az, aki összetartotta őket, ez így nem túl könnyű. Elindul, hogy meglátogassa gyerekeit.

Mint azt már mondtam, ez a film nagyon lehangoló. Nem azt mondom hogy rossz, egy percig sem, csak éppen annyira szomorú és melankolikus, hogy (még frissek az élményeim) szerintem egy darabig a hatása alatt leszek. Ráadásul majdnem végig ott volt a szintén nem túl vidám alapzene, amely csak rátett még egy lapáttal. Tessék tehát felkészülni, a film vége után szerintem senki sem fog széles mosollyal felkelni, ezt garantálom.

Ami jó, hogy nem estek ki a ritmusból, a másfél óra pedig pikkpakk elszállt, észre sem vettem. De Nirónak nagyon ment a nyugdíjas öregember drámázása, tényleg megsajnáljuk őt, nem is egyszer. Külön tetszettek az olyan megoldások, amelyekben még kisgyereknek látja csemetéit, amikor azokkal találkozik hosszú idő után. Jó látni azt is, hogy mellékszerepekre sem noname színészeket válogattak össze. Itt volt Drew Barrymore és Kate Beckinsale, de akinek külön örültem, az persze Sam Rockwell volt. Bár nagyon Nirón volt a hangsúly és tényleg elvitte a hátán a filmet.

Értékelésnek akkor 7/10. Tényleg nagyon melankolikus lett, ennyire nem számítottam rá, hogy le fog törni. Rossz kedvre nem ajánlott, mert még inkább lesújt. Nem azt mondom, hogy elment a kedvem a családi drámáktól, csak most inkább néznék valami vidámabb filmet egy darabig. De azért DVD-n majd beszerezzük.
És akkor ezúton kívánok mindenkinek békés, boldog Karácsonyt! Egyetek sok bejglit és nézzetek aktuális filmeket. Nálam ma Everybody's Fine, ha lesz rá idő.
Ugye hamarosan Oscar, mindenki tűkön ül, Nolan-ék pedig ezzel a videóval rukkoltak elő, hogy kicsit növeljék az Inception esélyeit.

Statham következő filmje, amely talán nem lesz annyira rossz, mint a 13-as, amely valójában nem is az ő filmje volt, csak úgy lett beharangozva. Szóval a jövő év elejére érkező Mechanic-ból láthatunk egy rövid jelenetet.
Sylvester Stallone gondosan dolgozik az Expendables második részének forgatókönyvén, valamint már körvonalazódik a kaszting is. Ami biztos: Dwayne Johnson benne lesz, ha a szkript elnyeri a tetszését. Bruce Willis visszatér, ezúttal ő lesz a központi fő gonosz. Yeah!

Ami friss hír: ha minden igaz, Jean Claude Van Damme ezúttal rábólintott a dologra. És ő sem a jók között fog állni. Ha ez így van, akkor nagyon helyes. Ráadásul Lundgrennel lenne majd egy nagyobb bunyója. Aztán Channing Tatum, a tavalyi borzalmas G.I. Joe film főhőse is esélyes arra, hogy feláldozható legyen. Bár ő még eléggé mai gyerek, de azért valahol el kell kezdeni. Korábban Sly megemlítette, hogy ő még Charlie Sheen-t is eltudná képzelni a folytatásban. Mondjuk nem egy akció kaliber, de miért ne? Arról pedig még mindig nincs hír, hogy Arnold feltűnik-e ismét.
Mivel a Moon nekem tavaly nagyon bejött, ezért naná, hogy várom a rendező következő filmjét. A Source Code főszereplője Jake Gyllanhall, aki egy vonaton ébred, egy másik ember bőrében. Nem tudja ki ő, nem ismer senkit, nem tudja, mi folyik itt. Perceken belül a vonat balesetet szenved. Majd snitt, és ismét a tragédia előtti percekben találja magát. Lassan összeáll a kép: addig játszódik újra az egész, amíg meg nem akadályozza a balesetet.


2010. december 23.

Na, mostantól, bizonyos időközönként lesz ilyen is. Ha nincs kedvem, nem tudok vagy nem akarok egy filmről sokat írni, akkor azokat majd belesűrítem egy ilyen bejegyzésbe. Ezek vannak most.


Hívatlan vendég (Uninvited)
Az elmegyógyintézetből kiszabadult lány képtelen feldolgozni beteg anyja halálát. Testvérével együtt kénytelenek végignézni, ahogy apjuk újra megnősül, de az új anyukával valami nincs rendben. Elkezdenek nyomozni és meglepő dolgok derülnek ki. A történet röviden ennyi, vagyis bőven elég ennyit tudni. Sajnos nem sikerül tartani a feszültséget, valamint a színészi játékok sem kiemelkedőek. A végkifejlet pedig hát kiábrándító, nem utolsó sorban pedig lehet rá számítani. 4/10.


Variációk szexre (Young People Fucking)
Kellemes meglepetés volt a film. A fő témája ugyebár a szex, ezen belül is egyetlen éjszaka története, más-más szereplőkkel, más-más környezetben, hat fejezetre bontva. Itt van a házaspár, az exek, a barátok, a lakótársak, és az első randi. Őket láthatjuk, hogy a fejezeteket (amelyek természetesen egy szexszel túlfűtött este állomásai) hogyan élik meg. A legjobbak a házaspár, ellenben az exek nagyon lehúzzák a filmet. 990-ért már kapható DVD-n. 7/10.


Erőszakik (In Bruges)
A cím megtévesztő, mert bár akadnak poénok, ez mégis egy elég sötét hangulatú fekete komédia. Két bérgyilkost egy balul sült akció után főnökük Bruges-be küld, hogy pihenjenek kicsit. Hamarosan kiderül, más oka is van a pihenőnek. Az van, hogy Colin Farrell karaktere a legjobb: kissé magának való és dől belőle a spontán, néhol morbid hülyeség. A film végén pedig ahogy összefutnak a szálak, az valami hihetetlen, mennyire profi lett. Itthon persze hasalt a film, ez valószínűleg a hülye magyar címnek tudható be. 8/10.


Halálos hallgatás (Dead Silence)
Áhh, nem vagyok amúgy sem egy hatalmas horror fanatikus, de ez tényleg nagyon rossz volt. Egy hasbeszélő bábú gyilkol. Persze kicsit összetettebb a sztori amúgy, de majd meglátjátok. Pontosabban inkább ne is nézzétek meg, nem ajánlom. Az egyetlen pozitívum az a film végig darkos hangulata, ezen kívül azt hiszem kifújt. A végén pedig a filmtörténelem egyik legszánalmasabb csattanója vagy minek is nevezzem. Ha nem egyedül nézed és nincs más dolgod, akkor talán még egynek el is megy, de amúgy senki se fűzzön hozzá sok reményeket, ez így valami borzalmas "szórakozás" volt. 3/10.


A gépész (The Machinist)
Simán külön posztot érdemelne, talán majd egyszer kap azt is, egy esetleges újranézésnél. A lényeg annyi, hogy Christian Bale egyik legjobb filmje. Ráadásul a színész 30 kilót is képes volt leadni, hogy hitelesebb legyen az álmatlanságban szenvedő Trevor Reznik karaktere. A gyárban dolgozó Trevor egy éve nem aludt már, éjszakáit egy prostinál vagy egy reptéri kávézóban tölti. Aztán a munkahelyén baleset történik. A film komor képi világa, a minimalista, félelmetes zenei aláfestése, valamint Bale groteszk kinézete, valamint ezek keveréke úgy beszippant, hogy el sem ereszt. Fuckin' 9/10.
2011 február 16-án lát napvilágot a A közösségi háló DVD-n illetve BluRay-en. Ez lesz a hivatalos borító, szerintem elkapták vele a fonalat, bár a kritika-részleteket kicsit túlzásba vitték.

Egy biztosítási ügynökről szól, aki még soha nem hagyta el szülővárosát. Ám amikor főnökei egy konferenciára küldik, kénytelen átlépni a kisváros határát. A filmet a Youth in Revolt rendezője szállítja, valamint februárban mutatják be Amerikában.

Trailer és poszter itt:



Nos, ez az a film, amit várok is meg nem is. Maga az előzetes úgymond jó lett, de ez egész tini dolog, háát... Na sebaj, február 11-én hazai premier.

Ezek jutottak mára:

Az utazó - Hát ez esetleg becsúszik majd, bár elég nagy a lista a filmekről amiket meg kéne már nézni. Johnny Depp és Angelina Jolie új filmje. Szóval majd csekk, de nem mostanában, szerintem.
Arthur 3. - A világok harca - Hahaha! Mármint az alcím ne tévesszen meg senkit, nem lesz Tom Cruise meg robotok sem.
Utódomra ütök - Ezt mindenképp! Kíváncsi vagyok, ugyanakkora siker lesz-e mint az előző két rész. Mindenesetre pont ma volt egy első rész újranézés, úgyhogy megjött hozzá a kedvem, nem is kicsit.
Fényes csillag - Angol-ausztrál-francia romantikus életrajzi dráma.
Presszó - 10 év - Az ismert magyar film folytatása.

2010. december 22.

Az Asylum stúdióról ismert, hogy mozikban futó sikerfilmek alacsony költségvetésű verzióját készíti el, amely ugye kihat a film minőségére is. Például a Terminator - Salvation bemutatójakor ők a Terminators-al jöttek, de amikor mi a Transformers-t néztük, ők akkor dobták piacra a Transmorphers-t.

Amúgy nem kell őket sík hülyének nézni, még ők nyilatkozták, hogy pontosan tudják, mit csinálnak, milyen a minősége, de ez a cél.

A Marvel ugye 2011-re kapásból két képregény adaptációval és érkezik, ebből a Thor-ra már az Asylum is lecsapott, valahogy így fog kinézni az ő elképzelésük az egésszel kapcsolatban.
Még mindig 2011 egyik legvárósabb filmjéről van szó. Érkezett egy új előzetes és egy poszter is. Káromkodós, szexista, fantasy, középkor. Csekk!



Sajnos Jim Carrey-nek már nem megy annyira jól, mint annak idején. Egyre kevesebb filmet kap, azok sem szerepelnek túl jól, mára már Adam Sandler is keresettebb komikusnak számít - pedig volt idő, amikor ez fordítva volt.

Soron következő filmje a Mr. Popper's Penguins 2011 áprilisában kerül bemutatásra. A filmet Mark Watters rendezi, aki ezelőtt olyan filmeket forgatott, mint az Excsajok szelleme vagy a Nem férek a bőrödbe. Jim egy olyan fickót alakít, aki egyik nap postán kap hat pingvint. Íme egy kép a filmből, a többit itt találjátok meg.

2010. december 21.

Ez lesz Joe Wright filmje, amely majd jövőre jön. A történet egy nem szokványos apa-lánya kapcsolat: a volt CIA-s apa gyilkost csinál a lányából, majd bevetésre küldi őt.
A két főszereplő: Eric Bana és Saoirse Ronan. Áprilisra érkezik.


"Magic motherfucker!" Az előzetes ugye erre volt. Az a bizonyos káromkodós, középkori fantasy komédia. A történet két hercegről szól, akik elindulnak egyikük feleségét kiszabadítani a varázsló fogságából.

James Franco, Danny McBride, Natalie Portman, Zooey Deschannel, ők lesznek a főszereplők.
Február 27-én ismét jön a megmérettetés, de a jelölteket már előtte kb. előtte egy hónappal ismertetik. A 83. Oscar Díjátadó hivatalos poszterei kerültek fel a netre. A két házigazda pedig James Franco és Anne Hathway.

2010. december 20.

Elszúrtam, már megint sajnos. Sokkal jobb lett volna előbb a képregényt befalnom, sőt be is volt tervezve, de nem bírtam ki a januárra eltolt hazai premierig. És mivel nem ismertem az alapanyagot kellőképpen, így ért néhány meglepetés, amíg a filmet néztem. Tudom, ezzel nem én leszek az egyetlen, hiszen mindenki megfog majd lepődni, például amikor majd aprópénzre hullanak az emberek, vagy épp Ramona Flowers ránt elő a válltáskájából egy gigantikus kalapácsot, hogy azzal tegyen rendet. Igen, valami ilyesmi lett a Scott Pilgrim.

Ez a film valahol egy mozi és egy videójáték között ingázik, igen csak erősen. Végig ott vannak a képi és hanghatások, a folyamatos számlálók, a szintjelzők, minden, amit egy old school játékban fellelhetünk. Ezek lehetnek néhol nagyon találóak, néhol viszont kicsit már sok belőlük, ezt valljuk be.

A történetről annyit, hogy Scott Pilgrim egy átlagos, 22 éves srác. Munkanélküli, zenekarban játszik, lakótársa meleg, és egy éve már, hogy volt egy fájdalmas szakítása. Egyik buliban azonban megpillantja Ramona Flowers-t, akibe egy csapásra belezúg. Randira hívja, ám ahhoz, hogy elnyerje a lány szívét, meg kell küzdenie az ő Hét Elvetemült Exével. Nem is akárhogyan!

Aláírom, elég sok dolog akadt a filmben, amelyekre rálehet mondani, hogy akkor ez így most kicsit sok. Kicsit túlzás. Kicsit WTF?! Gondolom akik vágják a képregényt, játszottak a játékkal, ezeknek az ilyen dolgok meg sem kottyannak. Értem itt például az első ex megjelenésére, amikor nekiáll énekelni, vagy amikor az ikrek ellen megy a küzdelem... na ezek kicsit nekem már tényleg sok volt. A negatívumok amúgy csak ezekben a részekben mutatkoznak meg. Nekem legalábbis minden bejött, az érzelgős részek is ellettek találva pont olyanra, hogy ne legyen a végletekig snassz.

De hogy a film javára legyen írva, mindeközben kapunk egy akkora poén és geek lavinát, hogy győzzük magunkat kivakarni alóla. Michael Cera jó választás volt, azt kell, hogy mondjam. Emlékszem, anno nem kedveltem őt, de a Superbad mindent megváltoztatott. Külön megemlíteném Chris Evans-t. Az egyik ex szerepében láthatjuk őt, és baromira feldobja a jelenetet, a film egyik legjobbja lett az a rész. Ugyanúgy, mint maga a karaktere is. Cool tőle, hogy ezt így elvállalta.

Itthon szerintem sajnos hasalhi fog a film. Gondolom sokan hasonlítják majd a Kick-Ass-hez, mert voltaképp ez is egy tinivígjáték és csihipuhi koktél. Annyi a különbség, hogy a már említett film sokkal jobb a Pilgrimnél, és összetettebb is. A kettő annyira nem összehasonlítható.

Külön fejezetet érdemel a zene is, ugyanis úgy, ahogy van, büntet az egész. Bár a Kick-Ass is tele volt jó dalokkal, és ebben a Scott Pilgrim sem szenved hiányt. Főleg a bunyóknál sikerült jól eltalálni a számokat, annyira dinamikusak lettek, hogy nagyon. Elég nagy lendületet sikerült hozzáadniuk filmhez. A soundtrack majd kell!

Hát az van, hogy eredetileg 8 pont lett volna, de alaposabban átgondolva ez így akkor egy 9/10, határeset. Egyszerűen annyira jók lettek még a szimpla párbeszédek is, megspékelve a spontán poénokkal, hogy azt a néhány technikai túlzást leszámítva más negatívumot nem tudok felróni a filmre. Teljesen feelgood az egész. De mint mondtam, biztos sokaknak nem fog tetszeni. Nem is merem nyugodt szívvel ajánlani. Mindenesetre én meglepem magam Karácsonyra egy Scott Pilgrim képregénnyel, azt hiszem.

2010. december 19.

Hugh Jackman formálja meg a robot-robot elleni box-mérkőzéseken az egyik robot edzőjét. Még mindig nem vagyok kibékülve a dologgal.



Jövőre jön a Raven című mozifilm, amelyben John Cusack fogja megformálni magát Edgar Allan Poe-t. Így az első promóképről az jön le, hogy egy darkos hangulatú film alakul ki belőle.
A forgatás a jövő év elején kezdetét veszi, úgyhogy a sorozatosan érkező pletykák egyre inkább hitelesnek mondhatók. Ez a hír-adag érkezett ezúttal:

  • Hugo Strange lesz a főgonosz, akit ugye mint arról már volt szó, Tom Hardy formál meg.
  • A női karakter Talia al Ghul lesz.
  • Killer Crock is felfog tűnni.
Mi lesz itt, gyerekek?! Bírom Tom Hardy-t, de Strange karakteréhez, hát nem tudom. Bár annak idején Ledger miatt is sokan néztek egy nagyot, most talán Hardy is bizonyíthat. Ami azonban meglepő, az Crock. Nem tudom, mennyire fog beleilleni Nolan világába, de remélem kihozza belőle a legjobbat.
Amerikában a hétvégén nyitott, nálunk pedig még kérdéses a bemutató. A Golden Globe jelöltek közt több ízben is megtalálható a film, eddig egész szép kritikákat kapott. Mark Wahlberg és Christian Bale boxolós drámájáról van ugye szó.

2010. december 18.

Őszintén! Vajon velem lehet a baj, hogy mostanság nincs olyan horror, amelyre úgy istenigazából rábólintanék, vagy tényleg ennyire gyenge a felhozatal? A Devil esetében az előzetes nekem bejött anno, és bár nem lett egy túlságosan elveszett film, de azért a mérleg negatív oldalára is jócskán kerültek dolgok.

Egy irodaépület liftjébe szorul öt egymás számára vadidegen ember. A biztonságiak tudják velük tartani a kapcsolatot. Később a zsaruk is megérkeznek, akik egészen addig egy titokzatos öngyilkosság ügyében nyomoztak, ugyanis valaki kiugrott ugyanezen irodaházból. Mindeközben a liftben rejtélyes dolgok történnek.

Akadtak jó pillanatok, de sajnos nagyon sokszor buta a film. A feszültséget kis szünetekkel ugyan, de többnyire tudták tartani a szerencsére nem elnyújtott 80 perces játékidővel, ami egy icipicit talán még rövidebb is lehetett volna. Maga az alapötlet jó, és ha valaki azt hinné, hogy a film végi csattanó az, hogy a liftben ragadtak egyike maga az Ördög, akkor téved. Persze ez így van, de van még egy másik fordulat is a történet végén, ami egy idő után már kezd kiszámítható lenni, de azért nem lett túlzottan elrontva.

Amúgy a félelmetes, visszafogott zenei aláfestéssel tökéletesen megalapozzák a filmet. Ez mindvégig jelen van, kissé hátborzongatóan hat, és ez így jó is lett. Amit bántam, hogy nem túl sok jelenet játszódott a liftben, vagyis én többre számítottam. Pedig sokkal jobban lehetett volna tartani a feszültséget, ha kicsit klausztrofóbiásabbra veszik a jeleneteket. Ez sajnos nem jött át túlságosan, sajnálom is amúgy.

Egyetlen olyan jelenet sincs, ahol túlságosan is beparáznánk, egyszer-kétszer ugrottam csak meg, a hanghatások viszont nagyon ellettek találva. A szereplőkről nem igazán tudunk meg sok mindent, de ha így is lett volna, már ki is találnánk, ki közülük az Ördög. Akin meglepődtem, az Geoffrey Arend, nem számítottam rá előzőleg, de itt is ellő pár poént.


Nem bántam meg egy percig sem, hogy megnéztem, de nem is dobtam hátast tőle. Apró kis zökkenőket kiküszöbölve akár egy korrekt horror is lehetett volna, de így marad egy 6/10. Persze biztos lesz, akinek majd sokkal jobban fog tetszeni. Filózta amúgy a 7 ponton még amikor megnéztem, de mivel az nem éppen ma volt, ezért volt időm megemészteni. A közelmúlt horrorjai közt mindenképp kiemelkedőnek számít. Amúgy ez a Night Chronicles sorozat első darabja. Nem folytatásos szériáról van szó, de ha minden igaz, lesznek kis összefüggések. Kíváncsi vagyok, másodszorra mivel rukkolnak majd elő.

2010. december 17.

Szóval év végén Yogi Bear mozifilm, amelynek kiszivárgott egy alternatív befejezése. Ezt azért említeném meg külön mindenképp, mert elég durva. Lehet amúgy, hogy csak poén szintű, mert 100%, hogy nem ezt a vonalat követi a teljes film. Mindenesetre kattints rá, mert nagyon komoly ez így.

Martin Scorsese megcsinálja, és egy filmre összehozza a három nagy öreget a The Irishman című, soron következő filmjében Al Pacino, Robert De Niro és Joe Pesci fog együtt játszani.

A film Frank "Irishman" Sheeran, maffia bérgyilkos igaz történetét fogja feldolgozni.
Simon Pegg lesz a főszereplője a Paul című űrlényes komédiának. Hozzánk áprilisra tűzték ki a bemutatót. Simon Pegg mellett Bill Hader, Jason Bateman, Nick Frost és Sigourney Weaver is felfog tűnni. Az űrlény Paul hangját pedig Seth Rogen kölcsönzi majd.

Itt a trailer, Tovább mögött pedig az zsír új poszter.

Nálunk 2011 augusztusában fogják bemutatni az egész estét Hupikék Törpikék mozifilmet, amelyben a törpöket CGI segítségével hozzák létre, valamint néhányan közülük New York hatalmas rengetegéből keresik majd a hazautat. Hát nem tudom. Remélem megbukik, és akkor a mindenható Hollywood rájön, hogy a klasszikus mesék feldolgozásait végre hanyagolni kéne.

Gru (Despicable me) egy veszettül aranyos animáció lett, és ez részben a főhős segítőinek, a kis sárga minyonoknak is köszönhető. Persze a stúdió nem hagyta őket szó nélkül, kapásból három kisfilmet készítettek belőlük, amelyeket "Tovább" mögé rejtettem, valamint a film BluRay változatára is fel fognak kerülni.

Itt írtam róla, hogy Robert Downey Jr. nélkül fog elkészülni a Gravity című sci-fi. A mindössze két szereplőből álló filmben két űrhajós (a másik még mindig Sandra Bullock) szenved balesetet, és kell visszajutniuk a Földre, mielőtt elfogy az oxigén.

Végül a stúdió megtalálta a tökéletes utódot Downey számára: George Clooney lesz Bullock társa. A forgatás, ha minden jól megy, tavasszal kezdetét is veszi, és még a jövő évben jönne is a premier.